Connect with us

Választás 2010

Kopogtató cédulák leadása – LMP

1965. november 10-én születtem Salgótarjánban.

Általános és középiskolai tanulmányaimat itt végeztem el jó eredménnyel, majd 1992-ben, az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán földrajz – testnevelés szakos tanári diplomát szereztem.

Ezen végzettségem mellé 1998-ban felsőfokú népi játszóház vezetői és népi szövő oktatói, 2004-ben számítástechnikai szoftver – üzemeltető és Web tervező, 2008-ban a Pécsi Tudományegyetemen testnevelő tanári képesítést szereztem.  

1980-tól foglalkozom gyerekekkel, felnőttekkel. Ezen tapasztalatok alapján több országos rendezvény és tábor szervezésében, lebonyolításában, klubok és csoportok létrehozásában vettem részt.

A Főiskola befejezése után 1992 – 1995. között, egy borsodi faluban kezdtem el tanítani. 

Feleségem révén kerültem Szarvasra és nagyon megszerettem ezt a kisvárost, kötődöm hozzá. Bár „hegyi” ember (Salgótarjáni születésű vagyok) lévén nagyon féltem a sík tájtól, de ez a vidék ligeteivel, Körös partjával, fás területivel az otthonlét érzetét kelti bennem. 

Az általunk létrehozott Napra-Forgó Alkotóház és Galéria réven aktívan részt veszünk a város kulturális életében, annak alakításában.

Munkám során (tanárként dolgozom) sok itt élő emberrel ismerkedtem meg, elbeszéléseikből lassan kibontakozott előttem, a mai „Viharsarok” képe. Munkahelyek, úthálózat és lehetőségek hiánya. Az LMP képviselőjelöltjeként ezek megváltoztatásán szeretnék munkálkodni, és azon, hogy a politika szolgálja az embereket, és ne az emberek a politikát.

Ha támogatni kíván, ajánlószelvényét kitöltve az alábbi címeken adhatja le:

Szarvas, Vasút út 52.

Szarvas, Vasút út 45/a

Gyomaendrőd, Munkácsy Mihály út 16.

Segítségér előre is köszönöm.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

A rovatot támogatja:

Archívum

2010. február
h k s c p s v
« jan   Már »
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728

Kategóriák

Friss

Hirdetés

Connect