in

Farsang Szentandráson

Február, bál, mulatság, vigadalom, színes kavalkád, fennköltség, téltemetés, tánc, fergeteges hangulat, izgalom. Ezek a szavak jelzik, hogy ismét eltelt egy év, ismét elmúlóban van egy évszak, amelyet a néphagyomány szerint el kell temetnünk.

Hagyomány iskolánkban, hogy az alsó tagozat legnagyobbjai, a  negyedik osztályosok nyitják meg táncukkal a farsangi bálat. Idén sem volt ez másképpen.

A negyedik osztályosok több hete lelkesen készülődnek, hogy táncukkal örömet szerezzenek szüleiknek, rokonaiknak. Az idei nyitótánc: a Bécsi keringő.

Az első A osztályosok iskolánk legkisebb tanulói. Sok eleven, vidám kis lurkó, akik tudásukat eddig csak az óvodában mutathatták meg. Ez volt az első iskolai szereplésük, amelyre nagyon sokat és lelkesen készültek. Nagyon szeretik a dalokat, verseket.  Farsangi jókedvet és a tél elűzését idéző versekkel színesítették a mulatságot!

A második osztályosok szeptember óta ismerkednek a társastánc fortélyaival. Már többféle lépést, ritmust is megismertek. Most ezek közül a szambából láthattunk egy kis ízelítőt.

A 3. b osztályosoknak mindene a foci. Éjjel-nappal rúgnák a bőrt. A foci az élet, énekli az 1974-es világbajnokságot nyert német nemzeti válogatott is, melyre műsorszámukat előadják.

És vajon ennyi fiú mellett milyen szerep jutott a lányoknak?

Hát lelkesen szurkoltak. Hajrá!

Ezután a zsűri tagjai értékelték a legötletesebb, legviccesebb, legkreatívabb jelmezeket.

A 3. a osztály szereti a vidámságot, a játékot. amikor azonban munkáról van szó, nagyon fegyelmezettek tudnak lenni. Most erről az oldalukról mutatkoztak be nekünk.

Műsorszámuk címe: Go west!

Vélemény, hozzászólás?

Projekteredmények

Hazai diadalok a Csery-emléktornán