in

Nyugdíjasok és az egyházak 1%-ka

Vannak akiket hidegen hagy, mások foglalkoznak vele, s olyanok is akadnak, akiknél heves vihart kavar az a téma, ami arról szól, hogy az adózók felajánlhatják adójuk 1%-át valamely egyháznak.

Nincsenek sokan, akik azt is tudják, hogy nem csak azok vehetnek részt az 1%-os kampányban, akiknek volt adózott jövedelmük, ugyanis az egyházak viszonylatában az is számít, hogy valamely egyházra hány – egyébként az év során szja-t nem fizető – nyugdíjas adja voksát.

Mindegy, hogy a katolikusoknak, buddhistáknak, Krisna vagy L. Ron Hubbard követőinek kedveznek-e, a társadalom összességének oldaláról nagyon szép dolog, hogy ebben a kérdésben a nyugdíjasok igenis számítanak. Igazságtalanság is lenne, hogy azok, akik egy életen keresztül tartottak el milliókat, azoknak a szava ma, amikor már nem aktív keresők, ne számítana. Abból azonban, hogy a polgároknak csak közel 20%-a adja le 1%-os ajánlását az egyházak számára, arra is következtethetünk, hogy a nyugdíjasok jelentős része nem tud erről. Jó lenne, ismernék lehetőségeiket és tudnák, hogy ők ebben is számítanak. Most, szépkoruk idején is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a szellemiség hírét évezredek óta fenntartó és mai – kissé elanyagiasult – társadalmunkban is képviselő egyházak ezt továbbra is megtehessék.

http://www.apeh.hu/szja1_1/tech2010/techszamok_2010.html

Vélemény, hozzászólás?

Az MSZP begyújtotta a rakétákat

Három benkás az országos döntőben