in

Hej, halászok, halászok

Második napja zajlik a Halászati és Öntözési Kutatóintézet konferenciatermében a XXXIV. Halászati Tudományos Tanácskozás. A hazai halas szakma legrangosabb seregszemléje minden év tavaszán megjelenik itt, hogy megismertessék egymással kutatási eredményeiket, illetve ezeket megpróbálják továbbadni a gyakorlatnak, mert nem csak kutatók, hanem termelők és gazdasági szakemberek is részt vesznek a tanácskozáson. Az előadások 6 – halgenetikával, halélettannal, haltakarmányozással, halegészséggel, haltermelési technológiákkal foglalkozó –  szekcióban és egy poszter szekcióban kerülnek bemutatásra.

Dr. Váradi László, a HAKI főigazgatója népes közönség előtt tartja előadását

Mintegy 150 érdeklődő jelezte érdeklődését előzetesen a Tanácskozásra, amit Dr. Orosz Sándor, a Haltermelők Országos Szövetségének az elnöke nyitott meg. A két nap alatt 50 előadó követte egymást, akiknek 15 percük volt kutatási eredményeik bemutatására, míg a poszteresekre 3-3 perc jutott. Ez utóbbi a mai számítógépes világban egy kövület hatását kelti, de remek alkalom a fiatal kutatóknak a bemutatkozásra, emellett egyedi hangulata van, mert a poszter szavazók hagyományosan egy-egy pohár bort kapnak, így az első nap utolsó szekciója oldott hangulatban zajlik. A zárszót Dr. Pintér Károly, az FVM Természeti Erőforrások Főosztályának szakmai főtanácsadója mondta.

Vélemény, hozzászólás?

Madárlesen az Anna-ligetben

Közlekedésbiztonság mindenek előtt