in

Velünk élő sokszínűség

Minden év május 22-én van a biológiai sokféleség nemzetközi napja. Három szarvasi természetközeli intézet válogatott programmal várja azokat, akiket érdekel a körülöttünk élő világ. A változatos élővilágra és az azt fenyegető veszélyekre igyekszik ráirányítani a széles nyilvánosság figyelmét a rendezvénysorozat, ami a Körös-Maros Nemzeti Parkban kezdődött 9 órakor, és ahol szakértő túravezetéssel ismerkedhettek meg a látogatók a park növényvilágával.

Innen pár percnyi kerékpárútra a Halászati és Öntözési Kutatóintézetben Kakuk Csaba és Hegedűs Réka várta a gyerekeket és a szülőket, ahol az Intézet élő génbankjából láthattak néhány példányt, például egy pirosas színezetű pontyot. Az elmúlt napok esőzései miatt a tavakhoz tervezett túra az Intézet halkeltetőjében lett megtartva, ahol hang után meg lehetett találni a gyerekeket, mikor egy-egy kádban megriadtak a harcsák, és hatalmas fröcskölést rendeztek.

A délelőtti körút harmadik állomása az Arborétumban volt, ahol Szabó Anikó mesélt a Pepikert történetéről, történelméről, állat- és növényvilágáról. Még azoknak is tudott olyan adatot mondani, aki rendszeres látogatója a kertnek. A kellemes hőmérséklet és a verőfényes napsütés mellett egy teljes színpompájában pózoló páva szolgált extra látványossággal az egyik fán, és rikoltozással vonta magára a tekinteteket, nehogy valakinek elkerülje a figyelmét, ha már legszebb ruháját vette fel. Az érdekes történelemóra után séta következett, amihez végre az idő is partner volt. A programok a délután 2 órától megismétlődtek.

Vélemény, hozzászólás?

Hagyományok fotókon

Népművészek találkoztak