in

Tapsban jók vagyunk

Ha így haladunk, akkor Szarvas a koncertorgonisták Mekkája lesz. Rákász Gergely közelmúltban adott nagy sikerű koncertje után elzarándokolt az Evangélikus Ótemplomba gyerekkori mestere, Varnus Xavér is. A Szélrózsa találkozó keretében megrendezett koncert megtöltötte a templom földszintjét. Az egyébként nyáron is nagyon kellemes klímájú épületet pillanatok alatt befűtötte a rengeteg zenerajongó. A Talamba Ütőegyüttessel adott közös, közel kétórás koncert nagyon nagy siker volt. Elsőre érdekes párosításnak tűnt az orgona és a különböző ütős hangszerek párosítása, de kiderült, hogy nem egy kísérleti adásról van szó, a produkció tökéletesen működött. A közönséget megkérte Varnus Xavér, hogy szálljon be be a ráadásba, amit pontosan koreografált, hogy akkor kell belépni a vastapsszekciónak, amikor ő a második billentyűsoron játszik, amit a hátsó sorokból nem mindenki tudott lekövetni, így némi mellétapsolástól eltekintve jól sikerült a búcsú. A szakértő közönséget jellemzi, hogy senki sem tapsolt hamisan.

 

Vélemény, hozzászólás?

Orvoslátogatóban a Polgármester

Táborozó kézművesek