in

Vidáman nyerték a Fakupát

101116fakupa

101116fakupaA három évre került kiírásra a Szarvasi Röplabda Egyesület által rendezett Fakupa mix röplabda torna. Az idényt megnyerő csapatok egy-egy évre őrizhették a kupát. A végleges helyét annál a csapatnál kapta volna meg, aki a három év alatt a legtöbbször nyeri el. Azonban ez nem így alakult! A 2007-2008-as évadban a Csipet Csapat, a következőben a Szarvasvadász, majd az utolsóban a Vidám Nyerők tudhatta magáénak a termetes, fából faragott kupát. Ezért kellet egy úgynevezett szuperdöntőt rendezni. A három csapat november 6-án találkozott a Vajda Péter Intézmény tornatermében. Az öt emberrel kiálló Csipet Csapatnak nem ment jól a játéknap. Mindkét ellenféltől kikapott, így a kupa sorsa a másik két csapat összecsapásától függött. 1-1 állás után a Vidám Nyerők már nem bízták a véletlenre a játék kimenetelét, összeszedett játékkal felülkerekedett ellenfelén, így véglegesen magáénak tudhatja a 2007-2010 évre kiírt FAKUPA-t.

A három évre került kiírásra a Szarvasi Röplabda Egyesület által rendezett Fakupa mix röplabda torna. Az idényt megnyerő csapatok egy-egy évre őrizhették a kupát. A végleges helyét annál a csapatnál kapta volna meg, aki a három év alatt a legtöbbször nyeri el. Azonban ez nem így alakult! A 2007-2008-as évadban a Csipet Csapat, a következőben a Szarvasvadász, majd az utolsóban a Vidám Nyerők tudhatta magáénak a termetes, fából faragott kupát. Ezért kellet egy úgynevezett szuperdöntőt rendezni. A három csapat november 6-án találkozott a Vajda Péter Intézmény tornatermében. Az öt emberrel kiálló Csipet Csapatnak nem ment jól a játéknap. Mindkét ellenféltől kikapott, így a kupa sorsa a másik két csapat összecsapásától függött. 1-1 állás után a Vidám Nyerők már nem bízták a véletlenre a játék kimenetelét, összeszedett játékkal felülkerekedett ellenfelén, így véglegesen magáénak tudhatja a 2007-2010 évre kiírt FAKUPA-t.

Külön köszönjük a Vajda Péter Intézménynek a lehetőséget! A képen a győztes csapat balról jobbra: Asztalos Ágnes, Medvegy Zoltán, Kézi Zoltán, ifj. Kézi Zoltán, Szitó Szabolcs, Zsapkáné Csasztvan Zsuzsa, ifj. Zsapka János, Bazsó Kitti

101116fakupa1

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

101116ludas

Márton napi családi délután a Tessedik Múzeumban

101117kamara

Kamarakórus a Múzeumban