in

Újtemplomi csillagvárás 2010 (negyedik gyertya)

101223ujtemplom

Az utolsó gyertya gyújtásához gyülekeztünk templomunk kertjében. A nagyon hideg szél ellenére ismét sokan jöttek el. A négy vasárnap alatt sem eső, sem szél nem tántoríthatott el minket attól, hogy közösségben legyünk egymással.

101223ujtemplomA programot a – gyülekezetünk által már jól ismert – „Csillag gyúlt a sötét égen” című énekkel kezdtük, amit a Molnár Pál felügyelő által mondott novella követett. Még a kicsik is feszült figyelemmel hallgatták az adventi történetet. Majd az óvodásaink léptek színre karácsonyi műsorukkal. Laczi Roland lelkész úr a már megszokott felkészültséggel mondta el megható szavait a Karácsonyról. Majd meggyújtottuk a várva várt negyedik, az adventi koszorúnk teljességében pompázó gyertyát.

Ahogy álltunk ott a gyertya körül, azon gondolkodtam, mit is adhatott az adventi Újtemplomi csillagvárás a gyülekezet tagjainak, a felügyelőnek, a lelkésznek, a vendégeknek és gyülekezetünk fiataljainak? Nem voltam rest, megkérdeztem őket.

„A nagy hideg ellenére szívet melengető alkalom volt. Tetszett, hogy ilyen kötetlen formában is együtt lehettünk a gyülekezet tagjaival.  Volt idő arra, hogy beszélgessünk, ugyanakkor el is csendesedjünk a gyertya lángja és Isten igéje mellett, kötetlenül és mégis szép műsorral ünnepeljünk. Nekem ez újdonság is volt.” Laczi Roland lelkész

„Számomra örömteli volt ez a közös várakozás, a gyülekezetet összehozta. Mindenki szeretettel tette hozzá a magáét, örömmel, és nem mesterkélten, hétről-hétre.” Molnár Pál felügyelő

„A gyertyagyújtás az nemcsak kívülről melegít, és kívülről világít. Számomra most nagyon sokat jelent, hogy belülről is kigyúlt egy gyertyaláng, ami melegít is, és világít is a szeretet ünnepe felé.” Galát Jánosné Évi presbiter

„Én örülök akkor, ha látom, hogy emberek összetartoznak és egymásért ennyi jót tesznek.  Együtt énekelnek, verselnek, mesélnek ovisok és felnőttek. Az összetartozás az a mai világban nagyon-nagyon hiányzik. Itt megtapasztalhattam most.” Galát János gyülekezeti tag

„Nekem nagyon tetszett, hogy együtt voltunk. Jól esett a megszokott rohanó életemből a kimozdulás, hogy részt vehettem a programokon. Tetszett a gyerekek szolgálata, Molnár Pál versei, amit többször hallgatnék még.” Galát Enikő gyülekezetünk fiatalja

„Én most kerültem be a gyülekezetbe. Nagyon sok jó gondolatot kaptam a gyülekezettől, ettől a rendezvénytől. Szeretném megköszönni, hogy részt vehettem ezeken az alkalmakon.”  Medvegy Julianna gazdaságvezető asszony

„Mint keresztyén hívő ember, nagy jelentőséggel bírt számomra a program, óriási feltöltődést adtak ezek az esték. Elmélyültebben foglalkozhattam hitéletemmel és az igével. Egy nagy családként lehettünk együtt, és élhettük át a várakozást. Remélem, jövőre hasonlóképpen összegyűlhetünk ebben az időszakban.” Valkovszky Jánosné Julika óvodavezető

„Nekem ezek az esték melegséget, szeretetet adtak. Egyre nagyobb hitet az Úristenben. Békét, boldogságot kívánok az egész világnak!” Tóthné Zsuzsi dajka néni

Azt mondja az ige, ahol ketten-hárman összegyűlnek az Úr nevében, ott valami történik. Az Úr jár az emberek között. Mi – ezalatt a 4 hét alatt – megtapasztalhattuk megnyugtató, békét és erőt adó jelenlétét.

Bízunk benne, hogy Karácsony után is közöttünk marad, és betölti mindennapjainkat, mint ahogyan azt egyik kis hittanosunktól is hallhattuk:

„Betlehemi fényes csillag
Ragyogj mindig szebben,

Hogy örökké együtt járjunk
Jézus és én, ketten.”  
(Jónás János)

Vélemény, hozzászólás?

101222inkubatorhaz

Inkubátorházat karácsonyra

101223foci_1

U11-es focistáink bronzot haztak haza