in

Karácsonyi koncert

101226koncert

101226koncertBő két órán keresztül élvezhette a közönség a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola december 20-án tartott Karácsonyi Hangversenyére. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a terem természetesen zsúfolásig megtelt szülőkkel, nagyszülőkkel, de sokan egyszerűen csak a zene szeretetéért jöttek el, és hallgatták meg a hangversenyt. A hagyományosan megrendezett koncerten sok chovános növendék színpadra lépett, ki egyéni, ki kisebb-nagyobb csoportos produkcióval. Több előadásnál a különböző tanszakok ifjú zenészei közösen is felléptek.

Mostanában a Chován tanárai úgy döntöttek, hogy viszonylag rövid, akár egy félévnyit képzés után már színpadra állatják az ifjú növendékeket. Így tettek a legújabb tanszak, a gitár tanszak diákjaival is, amikor több mint húsz gyerek pengetett egyszerre a pódiumon, de közel száz torokból szállt az ének a szolfézscsoportok összevont kórusának felléptekor is.

Nézzen még több képet fényképrendeléses galériánkban, ahol ha megtetszik valamelyik, meg is rendelheti!

A karácsonyi koncert műsora:

Karácsonyi hajnal, Manók karácsonya, Karácsonyi harangok
kórus, zongorán kísér: Körösparti Ágnes, furulya: Molnár Beáta, Szabados Tóth Gábor, vezényel: Szabados T.-né Kozák Ilona

Carulli: Kontratánc
gitár: Fabó Márkó 1. o.

Ferencz Sándor: Megjött a télapó
zongora – négykezes: Laurinyecz Zalán, Körösparti Ágnes

Szólj, csengő csingilingiling
Elhangzik a hegedűegyüttes előadásában, Ének: Szabó Alexa, Zongora: Kota Katalin

Haydn: Dalocska
gordonka: Németh Zsombor 2. o.

Rebikov: Cseh népi tánc
baritonkürt, Halász Gergely 1. o.

Matthew Camidge: Sonatina
marimba: Gruner Benedek 2. o.

Lully: Gavotte
zongora – négykezes: Petrás Kira 2. o., Bondor Boglárka 2. o.

Orosz népdal
fuvola, Bencsik Rebeka 3. o., Mester Zsófi 2. o., harangjáték: Nánási Attila, zongora: Iváncsó Viola

Baclanova: Variációk
hegedű duó: Vas Vendel 5. o., Vas Máté 6. o.

Gedike: Menüett
zongora: Kugyela Hanna 3. o.

Both: Michail
szaxofon: Babák Botond 2. o.

Karácsonyi dalcsokor
trombita: Oborzil Dénes 5. o., Soós Tibor, zongora: Kota Katalin

Weber: Keringő
zongora – négykezes: Ancsin Dóra 3. o., Wágner Réka 3. o.

Boccherini: Menüett
fuvola: Megyeri Mária 6. o., Zima Edina 6. o., zongora: Iváncsó Viola

Abren: Tico- tico
harmonika: Poljovka Domicián 6. o.

Reinecke: Bölcsődal
zongora – négykezes: Szabó Alexa, Körösparti Ágnes

J. S. Bach: Badineri h- moll szvit részlet
marimba: Nánási Attila 4. o.

Pachelbel: Kánon
Előadják hegedűn:Krátki Adrienn, Sztricskó Nóra, Bódai Nikoletta, Taskó Annamária, Pusztai Szilvia, Szabó Alexa, Czibulya Zsuzsanna, gordonka: Litauszkiné Püski Melinda, zongora: Kota Katalin

Pergolesi: Nyitótánc és Fantázia egy 16. századi dallamra
trombita: Szűcs Attila Márk 4. o., Soós Tibor, baritonkürt: Lapu Viktor 3. o.

Brahms: Keringő
zongora: Jancsó Ildikó 8. o.

Piccigoni: Fények és árnyékok
harmonika: Frankó Tamás 6. o

Bogár István: Vörös Fenyő
Fuvolán előadják: Nagy Adrienn 5. o., Sebők Anett 5. o., Pintér Katalin 5. o., Megyeri Mária 6. o., Zima Edina 6. o., Megyik Anna 7. o., Sztrepka Klaudia 7. o., Kmetykó Angéla 9. o., Csasztvan Zsuzsanna 10., Soós Beáta

Suttog a fenyves: Hull a hó
Előadja a gitárzenekar

Soós András feldolgozása: Skót népdal, Ír népdal
hegedű: Vas Vendel 5. o., Kunos Nóra, Boldizsár Nóra 4. o., Budai Róbert 3. o., Izbéki Kitty 8. o., Vas Máté 6. o., Lestyan Magdolna, Vas István, gordonka: Iváncsó Bernát 5. o., Kitajka Dóra 4. o., Litauszkiné Püski Melinda

Evans: Három tánc
Előadja a klarinétzenekar

Karácsonyi dalok: Előadják a szolfézscsoportok növendékei
Kísér: klarinét, Balla Fanni, Frankó Dorottya, Kovács Gergő, Szabados Tóth Gábor, hegedű: Czibulya Zsuzsanna, gordonka: Litauszkiné Püski Melinda, gitár: Molnár János, zongora: Körösparti Ágnes Vezényel: Szabadosné Kozák Ilona

Vélemény, hozzászólás?

101225etelosztas

Ételosztás karácsonyi hangulatban

10.12.20. A Chován Kálmán Művészeti Alapiskola Karácsonyi Hangversenye 1.