in

Pofon nincs, 1,6%-os helyi adó van

110122lakossagi

110122lakossagiEzekre azon a teltházas, a Körös Művelődési Központban tartott lakossági fórumon derült fény pénteken este, ahol mintegy 200 drukker és ellendrukker gyűlt össze, hogy meghallgassa, mire jutott Sinka Imre polgármester 100 napos regnálása alatt.

Bár ez már a fórum lakossági kérdésekre adott válaszból derült ki, nem csattant pofon a Polgármester arcán, aminek feladójaként Dr. Olasz Imrét jelölte meg a szájról-szájra terjedő és kinyomozhatatlan forrású szentandrási híradólánc. Bizonyítékként Sinka Imre azt hozta fel, hogy még mindig ott van, munkaképes, ami egy Olasz-féle pofon után necces lenne, de legalábbis valamennyi rehabilitációval biztosan járna.

Akit ez foglalkoztatott leginkább, azért olvasson tovább, hátha talál még érdekeset az elhangzottak között.

Az asztalnál Hévízi Róbert, Molnár Imre, Dr. Olasz Imre, Sinka Imre és Dr. Olasz Imréné jegyző fogadta a szentandrásiakat. A Polgármester elmondta, hogy az Önkormányzat minden számláját nullás egyenleggel vették át. Az össz önkormányzati vagyon a 225510 forintnyi készpénz volt, ami Sinka Imre szavaival élve nem rossz ha egy családi kasszában van ennyi tartalék, de egy falu szintjén nem túl sok. Az átadás-átvétel után érték bőven meglepetések az újonnan felállt testületet, és itt ismét idézném az egyik hozzászóló, Bill, a postás szavait, hogy ha a 2006-ban induló csapat a szekrényből kihulló csontvázakról beszélt, akkor itt most egy komplett köztemető feltárásáról van szó.

Szentandrás és Furugy új polgármestere elmondta, hogy a választások után a korábbi jegyző – valószínűleg választási csalásra hivatkozva – feljelentette őket, és ami még mindig folyamatban van olyan szinten, hogy az önkormányzati dolgozók állandó jelleggel kihallgatásokra járnak, és aminek céljáról a Rendőrség nem ad felvilágosítást, viszont az munkát jelentősen akadályozza. Sinka polgármester úgy gondolta, hogy ezzel vége annak a bizalmi alapnak, ami a régi jegyző további szentandrási munkásságát indokolná, és megváltak tőle.

Helyzetüket tovább nehezíti, hogy sok olyan – pl. vállalkozók felé tett – kötelezettségre derült fény az eltelt 100 nap során, amiknek az Önkormányzat könyveiben, szerződéseiben nyomát nem találták. Ezeknek teljesítésére próbálnak helytállni, de van olyan, amit visszautasítottak, mint a Postával szemben levő, egyébként szép, de nem funkcionális buszmegálló kapcsán. A Katolikus Templom előtti térre érvényes bontási határozat van, és ami azért lehet még mindig ott, mert az illetékes hatóság konstruktívan áll a dologhoz, és amit Sinka Imre hálásan meg is köszönt az illetékeseknek.

A pályázati pénzek szentek, csakúgy, mint a pályázat betű szerinti megvalósítása, jelentette ki a Polgármester. Ennek ellenére az öregek napközijénél egy komplett 80 négyzetméteres helyiséget felejtettek el megvalósítani a kivitelezés során, de van olyan ajtó, amin nem fér át a kerekesszékes kocsi, ill. voltak olyan falak, amiknek máshol kellett volna lenni. Kijavították.

Sok panasz érte az iskolai menzát mind minőség, mind mennyiség terén. A Polgármester nem hagyatkozott a szóbeszédekre a kivizsgálás során, hanem beiratkozott, és október 3-a óta ott étkezik. Mintha kicsit fogyott volna. Jobban is állt rajta a zakó.

Elmondása szerint, olyan gépjármű után is fizettek biztosítást még minidig, ami 2007 óta nem is volt a tulajdonukban, de járt olyan munkagépük az utakon, aminek meg egyáltalán nem volt biztosítása. Egy ilyennel történő baleset okozása véglegesen bedönthette volna az önkormányzatot.

Fájó pont, hogy az épülő M44-esnek nem lesz szentandrási lehajtója. “Ki fog ide eljönni?”, tette fel a kérdést Sinka Imre. “Egy zsákfalu leszünk”, tette hozzá. Mindenesetre elkezdtek lobbizni azért, hogy a korábbi tervekben szereplő Gödény halom közelébe tervezett lehajtó megépüljön. Háááát, ilyen politikai viszonyok között ha ez sikerül egy független testületnek, mikor majd minden más önkormányzat kormánypárti, és oda sem fog jutni pénz… Bravúros dolog lenne, de sikerüljön! Lobbiznak arra is, hogy a Hunyadi utca kapjon egy új aszbaltburkolatot végre. Már-már hiányozni fog, ha sikerül! Gyerekként emlékszem a felújítására. Sajnos.

A takarékosság áldozatául esett az önkormányzati ülések színházi közvetítése is. Ezzel éves szinten majd másfél milliót tud megspórolni Szentandrás, de ahogy azt Sinka Imre elmondta, ebben az egyben hajlandó meghajolni a köz akarata előtt, és valamilyen formában visszaállítani azt a köztájékoztatás érdekében. Szerintem nem gondolta végig, hogy bár az önkormányzati ülések nyilvánosak, sokan szeretnék otthon, a karosszékben kényelmesen ülve várni egy-egy esetlegesen elcsattanó pofonra, így szerintem elkezdhet gyűjteni erre a tételre.

Dr. Olasz Imre elmondta, hogy tényfeltáró munkájuk során érdekes dolgokat találtak. Az egyik ilyen, hogy míg a szeptemberi hajtóanyagköltség 770 ezer forint volt, addig az októberi belefért 80-ba. Ha ez tényleg így van, és ezt hosszú távon tudják tartani, akkor a szentandrási takarékcsomag know how-jának a többi önkormányzat felé történő értékesítéséből befolyó pénz lehet a jövőben Szentandrás legnagyobb tétele a saját bevételek rovatban.

Elmondta, hogy a közteherviselés során szeretnék azokat a cégeket is bevonni a helyi adó hatálya alá, amelyiknek más városban van a székhelyük, de itt is üzemeltetnek telephelyet, viszont adót ide nem fizetnek. Cserébe viszont levitték a helyi iparűzési adót 1,6%-ra, ami esetleg a nagyobb árbevételű cégeknek komoly megtakarítást jelenthet akár a székhely áthozásának macerája árán is.

Néhány jó hír is befért az estébe. Az Önkormányzat működési költségeit sikerült leszorítani úgy, hogy közben a létszámuk nőtt, ill. beszámoltak olyan lehetséges új munkahelyek létesüléséről is, amik már többek, mint tervek.

A lakossági fórum lakossági kérdésekkel zárult, ahol pl. Pisze, minden falusi történés tudója adatbázisából az ide települni szándékozó húsüzem adatai hiányoztak, de valaki feltette azt a kérdést is, hogy az új piacra szükség van-e ilyen körülmények között, mire Sinka Imre kijelentette, hogy nincs hozzá elég erejük.

Eleve az, hogy legalább 200 ember eljött egy lakossági fórumra manapság egy csoda. Igaz, valószínűleg sokuk azért érkezett, hogy a saját szemével a testület két meghatározó embere esetleg pofozkodásba torkolló konfliktusának, ill. szájra kapott az a hír is, hogy lesz egy kis falusi szpartakiád is küzdősport kategóriában. Nekik csalódniuk kellett, mert a legapróbb, szemmel látható jele sem volt annak, hogy bármi alapja lenne a falusi hírnek, sőt, a két Imre nagyon jól kijön egymással.

Vélemény, hozzászólás?

110121kultura

A kultúra ünnepén

110123esely

Ugorjunk magasat, vagy döntsünk helyesen?