in

Kellemes környezetben

110416park

110416parkÜde foltja lesz a városnak a Martinovics utcai pihenőpark, aminek a terveit már korábban bemutattuk. Tegnap már konkrétumokat is tudtak mutatni azoknak, akik az eső lógó lába ellenére vették a fáradtságot, és eljöttek arra a helyszínen tartott lakossági fórumra, amin a Városszépítők részéről Tóth Tamás és dr. Váradiné dr. Kintzly Ágnes, valamint Hodálik Pál alpolgármester nyújtott számukra tájékoztatást.

Némi képzelőerővel azért kellett bírni, hogy az apró karókkal – aminek egyrésze már útban is volt valakinek a semmi közepén – kijelölt köröndök köré lássa a sűrű, őshonos növényfajokból telepített növényzetet, ami sövényként végig fut a park körül az utak mellett, és ami megakadályozza majd a gyerekeket abban, hogy kiszaladjanak az útra a labdájuk után. Mindkét félben lesz, egy-egy ilyen pihenőkörönd. A tó partján fűzfák lesznek, amik kedvelik az vizes, mocsaras környezetet.

A nádas túloldalán is lesz egy nyúlványa a parknak, ahol a tervek szerint, remélhetőleg a nem túl távoli jövőben, egy kilátó fog emelkedni. A tó körül tanösvényt terveznek, ami bemutatja annak meglepően gazdag élővilágát. Tóth Tamás elmondta, hogy számtalan őshonos faj fészkel, vadászik, vagy halászik a nádasban, és rámutatott egy ragadozómadárra a tó felett.

A jelenleg meglevő, nem régen telepített fasorok sem vesznek kárba. Egyrészük helyben lesz áttelepítve, de a maradékuk elhelyezésére is vannak már elképzelések. A kérdés az, hogy ha már a karók útban voltak valakinek, ezek a fák milyen arányban fogják majd átvészelni sérülékenyebb korukat. Nyúl ellen be lehet védeni őket, de vandál ellen nem.

Az főutca felé eső részbe terveznek egy díszkutat is, amire egyelőre nem lesz pénz biztosan, mindenesetre szép lesz enélkül is, és kellemes környezetet fog biztosítani a környékbeli emeletesházakban lakó családoknak.

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

110415uszas

Családias verseny remek időkkel

110416otproba

Rekordgyanús ötpróba