in

Családi foci Vincze Ottóval

110506eon

110506eonVincze Ottó, a Fradi egykori focistája adta át a sportpálya felújított öltözőit, vizesblokkjait. A társadalom iránti felelősségvállalás jegyében az E.ON Hungária Zrt. az elmúlt év végén olyan önkormányzatokat keresett meg, amik fenntartanak olyan sportpályát, amin a vállalat “ssaládi foci” koncepcióját meg lehet valósítani. December elején városunk beadta pályázatát és nyert 1,5 millió forintot arra, hogy felújítsa a leromlott állapotú öltözőket, tusolókat.

Az ünnepélyes megnyitón Hodálik Pál alpolgármester – aki nagy tisztelője Vincze Ottónak, és akinek sosem felejti el, amikor a Grasshoppersnek kettőt vágott – elmondta, hogy a város fejlesztéseinek sorában apró momentum ez a felújítás, de nagyon hálásak az E.ON-nak, hogy egyike voltunk a 11 kiválasztottaknak.

A megnyitót végignézték a város és a környékbeli teleülések ovis és iskolás labdarúgói és azok szülei. A műsort pompom-lányok tették színesebbé, akiket már most tetszésnyivánítással fogadtak az ifjú sportolók. A kis focisták utána végeláthatatlan autogramkérésbe és fényképezkedésbe kezdtek, de Vincze Ottó jól állta a sarat. Még az utolsó csapatnak is pont olyan jókedvvel teljesítette a kérését, mint az elsőnek. Vincze Ottó egyébként az E.ON “családi foci” koncepciójának a nagykövete.

Az autogramok begyűjtése után még voltak, akik visszamentek focizni. Az egykori salakos pályán egész komoly gyerekek-szülők párharc alakult ki, ahol az öregek magassági fölényét a gyerekek fürgeséggel kompenzálták. A meccs végeredménye is igazságos döntetlen lett.

Még több képet nézegethet fényképrendeléses galériáinkban.

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

11.05.06. E.ON Családi Foci 2.

110507temeto

2011. május 01. Anyák napja, Szarvas, Újtemető