in

Kistérségi tehetségkutató vetélkedő

110511benka

„Minden talajban megterem valamiféle virág, minden napnak van valamilyen öröme.
Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.”

110511benkaWass Albert gondolataival köszöntötte Molnár Istvánné igazgató, az iskolai tehetséggondozás szakmai vezetője a vetélkedőre megérkezett vendégeket. A kistérség hat intézménye képviseltette magát, diákok, tanárok és iskolaigazgatók jelentek meg a rendezvényen. A Kistérségi vetélkedő tematikáját, a vetélkedő levezetését Csenkeiné Madarász Csilla, és Molnár Magdolna szervezte. A vetélkedő neves zsűri előtt zajlott, melynek elnöke a Kistérségi Társulás irodavezetője, Mihaleczné Kovács Mária volt. Társai: Szabó Józsefné – tanár, Gerhát Katalin – könyvtáros, Fabó Polett – szülői munkaközösségi elnök.

A rendezvényt az hívta életre, hogy az általános iskolás korú gyermekek körében teremtődjék egy olyan hagyomány a tehetséggondozásban, amely a közvetlen környezet megismerését az értékek felfedezését tartja szem előtt, s ezzel egy kicsit a horizontot tágítva, a hazaszeretetet, a szülőföldünk szeretetét erősíti. A vetélkedő nagyon jó hangulatban zajlott, sokat tanulhattak egymástól a csapattagok, hiszen mindenki igyekezett színesen, érzelmekkel átitatottan bemutatni a települést, ahonnan érkezett, annak kultúráját, természeti értékeit, az épített környezetet, és a jellegzetes ételüket. A vetélkedő során a tanulók között barátságok szövődtek, rendkívül jó légkörben, sok ismerettel gazdagodva, kreativitásukat is bemutatva a díjak átadásával fejeződött be a vetélkedő. A házigazdák igyekeztek emlékezetessé tenni ezt a délutánt a vendég diákok számára, ezért kulturális műsorral is kedveskedtek, megtapasztalható volt a tehetség, énekben, zenében, versben, rajzban, festészetben, képzőművészetben, színjátszásban.

A megérdemelt munka zárásaként az iskola étkezdéjében a hozott ételek, valamint az uzsonna elfogyasztására volt lehetőség.

Benyóné Török Éva
projektmenedzser

Vélemény, hozzászólás?

110511samu

Samu Tamás Gergő lemondott

110512cigany

A cigányok szakmát akarnak