in

Rovásírással köszönthetjük az érkezőket

110512gajdos

110512gajdosEgyetlen témában kérte a sajtón keresztül a lakosság figyelmét önkormányzati képviselőnk, Gajdos Attila, mégpedig arról, hogy a város határain székely-magyar rovásírással is fel legyen tüntetve a Szarvas felirat. Dukál ez Szarvasnak, hiszen eddig itt találták azt a háromszög alakú tűtartót, ami az egyik legismertebb rovásírásos lelet, és ami több mint 50 írásjelet tartalmaz, mondta a szarvasi Jobbik alelnöke. Székelyföldön már többszáz, Magyarországon is vagy 200 településen köszönti az érkezőket ilyen tábla, de Békés megyében ez lenne az első.

A város öt bejáratánál helyeznék el a táblákat, aminek darabja 30 ezer forintnyi költséggel járna. Képviselői indítványként beterjesztette a képviselőtestület elé, és kéri annak anyagi és erkölcsi támogatását. Személy szerint a képviselői tiszteletdíjából hozzájárulna a 150 ezer forint körüli összegbe kerülő ötlet megvalósításhoz, ahogy várja azt többi képviselőtársától is, de szívesen venné, ha a szarvasiak is hozzájárulnának a megvalósításhoz.

A sajtó képviselőinek a notebookja monitorján be is mutatta hogy nézne ki a tábla.

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

110512cigany

A cigányok szakmát akarnak

Tájékoztató az Újtemető nyitvatartási rendjéről