in

Megnyert meccset buktunk el

110517truczka

110517truczkaKiesési rangadóra került sor vasárnap délután Szolnokon a Tisza-ligeti stadion műfüvén. A fantomcsapat a pálya és nézők nélküli Jánoshidai SE fogadta a Szarvasi FC csapatát. Alig félszáz ember vette körül a műfüves pályát (rejtély miért kell májusban műfüvön játszani) azok többsége is szarvasi volt.

Fiaink bizakodóak voltak a mérkőzés előtt, más nem került szóba csak a győzelem, hiszen a legfájóbb vereséget ősszel épp a hidaiak mérték ránk, tehát volt miért visszavágni. Somogyi mester nem változtatott a Gyulán pályára lépő csapaton, így a fehérben játszó Szarvas a Kiri-László, Pákozdi, Demcsák, Petykó-Truczka, Bakró, Klimaj, Erdősi-Somogyi Bány összeállításban kezdett.

Jó iramban kezdődött a találkozó a hazaiak kezdeményeztek többet, a Szarvas pedig próbált helytállni a szokatlan talajon. A félidő közepén egy védelmi hibát kihasználva Szilágyi emelte át a labdát Kirin, vezetést szerezve a Jánoshidának. Ezután mi támadtunk többet, és a 40. percben Somogyi lőtt szépen a jobb sarokba, egalizálva az eredményt. Sőt! Nem sokkal ezután egy lecsorgó labdát a szemfüles Bakró rúgta közelről a hálóba, immár a Szarvasnál volt az előny! Ám a lefújás előtt, egyenlítettek a hazaiak. Kiri védett bravúrosan egy fejest majd a kipattanó labdát – elmélázó védőink között – Hetrovicz pofozta a hálóba.

Szünet után egyértelműen irányítottuk a játékot, bár igazi helyzet a Jánoshida előtt adódott. Aztán Bány lőtt laposan középre egy szabadrúgást Truczka pedig közelről betalált és ezzel fordítottunk! Ekkor úgy éreztük, nem lehet baj, rúgunk még egyet. Lett is volna rá lehetőség, hiszen egy szép támadás után Soma passzolt középre, de Erdősi lövését hárította Ulviczki. És ahogy ezt már oly sokszor megénekeltem itt, az ellenfél büntetett. Öt perccel a vége előtt Kóczián lőtt a hálónkba. És még mindig nem volt vége, egy perccel a vége előtt egy szöglet után a veterán Lajkovics fejelt a kapunkba!

A szerény játéktudású de rendkívül lelkes és sportszerű Jánoshida tehát 4-3 arányban megnyerte a kiesési rangadót, méltán örültek úgy, mintha bajnokságot nyertek volna. Focistáink lehajtott fejjel ballagtak az öltözőbe, hisz tudták ők is győzelmi esélyt szalasztottak el. Nagy tanulsága volt ennek a mérkőzésnek, hogy óriási bajok vannak a védekezéssel. A 65 bekapott gól miatt is állunk az utolsó előtti helyen.

Truczka, Somogyi és Bakró játékát lehetett dicsérni.

Nyilatkozatok:

Somogyi János vezetőedző Szarvasi FC:
– Nehéz mit mondani, nagyon fájó vereséget szenvedtünk. A csapat mindent megtett, sajnos két egyéni hiba eldöntötte a mérkőzést. A védelmünk átjáróház volt ma is rengeteg gólt kaptunk. Nincs mit tenni a két hazai mérkőzésünket meg kell nyernünk.

Lajkovics János vezetőedző Jánoshidai SE:
-Csapatom tartását bizonyítja, hogy a végjátékban, vesztett állásból is fordítani tudott. Gratulálok játékosaimnak és várom a hasonló jó folytatást.

Gajdos Attila szarvasi szurkoló:
-Nagy csalódás volt ez a mérkőzés, hiszen győzelmi reményekkel érkeztünk Szolnokra. A Jánoshida nagyon akart és fordítani tudtak, megmutatták nincs reménytelen helyzet, csak küzdeni kell.

Elkeseredni nem lehet, van még három mérkőzésünk és még mindig a saját kezünkben van a sorsunk. Bár nagyon nehéz lesz, hiszen eddig sem a fiúk tudásával volt a baj, hanem inkább a lelki tényezők okozták a sikertelenséget. A következő két hazai mérkőzésen kérem szurkolóinkat minél nagyobb számban jelenjenek meg, biztassák a csapatot, mert nagyon nagy szükségük van rá.

Szolnokról tudósított Gunda Atilla

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

110516wolfkati

Európa! Hol vagy?

110517vezekenyi

Szómagam – Visszatérés