in

Kis cigány evangelizáció

110601evang

110601evangVasárnap délutáni megtelt a cigány közösségi ház érdeklődőkkel, akik az újtemplomi evangélikusok hívó szavára jöttek el az evangelizációra. Az újtemplomi evangélikus gyülekezet lelkészének vendége Szeverényi János volt, aki több évtizedes múlttal rendelkezik a cigányság körében végzett missziók terén. Ezúttal magával hozta négy fiatal barátját, akik mindegyike valamilyen művészeti ágban jeleskedik, egyikük előadóművész, a másik képzőművész, de volt olyan, akit a Duna tévé nézői a képernyőről ismerhettek.

Szeverényi János vallásos közegben nevelkedett, de megcsömörlött tőle, és elfordult a vallástól. Fényképész volt, kiállításai voltak, élte világát, mikor ismét összefutott Istennel, ahogy ő mondta, rátalált Isten. Azóta próbálja mások számára is megvilágítani Isten fontosságát a mindennapi életben.

 

Attól függetlenül, hogy a cigányok hagyományosan katolikus vallásúak, mondta a rendezvény előtt Laczi Roland, az újtemplomi evangélikus közösség kísérletet tesz, hogy a mára szétszéledt cigány gyülekezetet ismét Isten közelébe terelgessék. Ha pozitív visszhangra talál kísérletük, akkor lesz folytatása ennek az alkalomnak, amin a saját zenéjükkel a saját közegükben, kötetlen beszélgetések formájában próbálják megszólítani őket. A hívó szó nem csak a cigányok körében talált nyitott fülekre, így valószínű, hogy nem ez volt az első és utolsó alkalom az ilyen összejövetelre.

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

110601vau

Vaúúúúú, de szép az élet!

110601pixi

Újabb lehetőség a motoros képzésben