in

Esély, egyenlőség

110610esely

110610eselyBakulya Anna projektmenedzser számolt be a sajtó képviselőinek a Szarvas Város Önkormányzata által elnyert “Esélyegyenlőségi programok megvalósítása a közoktatásban” projektről, aminek félidejéhez közelednek. A program keretében egészen korai gyermekkortól kísérik figyelemmel a sajátos nevelési igényű, ill. a halmozottan hátrányos gyerekeket, és nyújtanak abban segítséget, hogy mielőbb és minél eredményesebb integráció érdekében.  Nem szereti ezt a kifejezést használni, hogy integráció, mert akkor mindenkinek óhatatlanul a romák jutnak eszükbe, jelentette ki a projekt menedzsere, de ez nem csak kisebbségi probléma.

A siker érdekében hat szarvasi intézmény működik közre, a Szarvasi Rendőrkapitányság, a Szarvasi Fiatalok a Holnapért Egyesület, a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete, a Körös-Szögi Kistérség Többcélú Társulás Humán Szolgáltató Központja, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a Szarvasi Roma Összefogás Közhasznú Egyesület. A partnerek listájából azért kiderül, hogy a szarvasi cigányság az egyik fő célterülete a programnak.

A legfontosabb dolog az, hogy a gyerekek, függetlenül attól, hogy hátrányos helyzetűek vagy sem, legkésőbb három éves korukig óvodába kerüljenek. Ettől kezdve a középiskola elvégzéséig hét városi intézmény, három óvoda, az általános iskola és három középiskola és tanműhely vesz részt a munkában, hogy mire a gyerekek kirepülnek a közoktatás szárnyai alól, szakmájuk, és személyükre szabott, megfelelő szakmájuk legyen. Annak feltárását, hogy kinek milyen készségei, képességei fejlettebbek, alkalmasak arra, hogy abból az életük során meg tudjanak élni 51 pedagógus és szakértő segítség végzi, de elengedhetetlen a szülők aktív részvétele is a nevelésben, az, hogy ne hagyjanak mindent az iskolára. A differenciált képességfejlesztés kiscsoportos foglalkozások keretében történik, amit már egészen korán, az óvodában elkezdenek, hogy az általános iskola 6-7-8. osztályára már határozottan eldőljön a továbbtanulás iránya.

Vélemény, hozzászólás?

110609konyv

Európa forgószelében

110610szarvasi

Szarvasi beszélgetések