in

Ismét Leonardo a Vajdában

110623vajda

110623vajdaEz év januárjában iskolánk három pályázatot nyújtott be az Európai Unió Egész Életen Át Tartó Tanulás Program Leonardo da Vinci Mobilitási programjára, mindhárom pályázatunk elnyerte a Tempus Közalapítvány támogatását mintegy 39.000 €, közel 10.5 millió értékben. A Leonardo mobilitási projektekben szakmai alapképzésben részt vevő tanulók vehetnek részt azzal a céllal, hogy a szakmai gyakorlatuk egy részét egy külföldi fogadó intézményben illetve vállalkozóknál töltsék. Ez alatt az időszak alatt a résztvevőknek alkalmuk nyílik külföldi munkatapasztalat megszerzésére, szakmai tudásuk és készségük fejlesztésére, valamint az idegen nyelv aktív gyakorlására.

Az első projektet, a tavalyi sikeresen lezárt pályázatunk folytatásaként, a németországi Chemnitz városának szakképző intézményében, az F+U Sachsen gGmbH-nál valósítjuk meg. A „Korszerű vendéglátóipari technológiák megismerése az egészséges táplálkozás jegyében” címet viselő projekt keretén belül 8 vendéglátás szakmacsoportban tanuló diáknak lesz lehetősége, hogy négy héten keresztül a német fogadó intézményben illetve a város színvonalas éttermeiben és hoteleiben töltsék gyakorlatukat.

A második pályázatunk sikeresen elbírálásával új szakmákat is be tudunk vonni a mobilitási programba. A „Népi motívumok, hagyományok megőrzése a mai bútor-, és építőiparban” projekt szintén ennél a német intézménynél valósul meg, 4 kőműves, 3 szobafestő, mázoló és tapétázó valamint 3 bútorasztalos tanulónk utazik ki a jövő tanév szeptemberében Chemnitzbe.

A harmadik eredményes pályázat célországa Finnország. Mänttä város szakképző iskolája, akivel a tavalyi tanévben sikerült egy nagyon jó partneri kapcsolatot kiépíteni, és szándékukat fejezték ki, hogy nyertes pályázat esetén a következő évben is szívesen fogadják diákjainkat. A „Hasonlóságok és különbségek a két nemzet gasztronómiájában” című projektben 6 vendéglátás szakmacsoportban tanuló diákunk fog három hetes szakmai gyakorlaton Finnországban részt venni. A külföldi gyakorlat elismeréseként a résztvevők az Európa szerte általánosan elfogadott Europass mobilitási igazolványt kapják meg, amelyet referenciaként használhatnak fel a későbbi hazai vagy külföldi munkavállalásnál. Remélhetőleg mindhárom projektünk az előzőekhez hasonlóan eredményesen és hatékonyan zárulnak majd.

Bertalan Ágnes
Projektkoordinátor

Vélemény, hozzászólás?

110622foteri

Iskolások leszünk

110624simonfiala

Családias kajakverseny