in

Halas-esős nap

110708halas

110708halasMostohán bánt az idő a Kacsa-tó mellett rendezett I. Szarvasi Horgász és Halas Gasztronómiai Napon az elmúlt hétvégén. Hideg volt, szél fújt, esett az eső, ami a szabadtérre tervezett programok jórészét a sátorba űzte, ahol a házigazdák megpróbáltak helytállni a természet ellenében. Ennek ellenére a halsimogatás kivételével minden programot megtartottak, és programban nem volt hiány. Horgászversennyel kezdődött a nap, amin 24 gyerek és 24 felnőtt csapat vett részt. A felnőtteknél külön értékelték a férfi és a női résztvevőket. Délután a gasztronómiáé volt. Az indulóknál a fogott mennyiség döntött az elsőség sorsáról, de kapott díjat a legkisebb halat fogó is.

A főzőversenyen két kategóriában, hallé és egyéb halétel kategóriában 24 csapat nevezett. Már nevükben is különleges ételek kerültek ki a főzőállásokból, mint pl. a Szucsán György csapata által készített haltatár, vagy a Hegedűs Zoltán féle részeges harcsa. Mindkettő különdíjjal mehetett haza. Az ételek mellett a főzőhelyet is díjazták, ahol egy nádkunyhó nyerte el a zsűri tetszését.

A zsűri egyébként a teljes halas szakmát felölelte. A fentiek alapján elképzelhetjük, hogy a dr. Váradi László a Halászati és Öntözési Kutatóintézet főigazgatója, a haltermelő Müller Tibor, a Székelyben szakács-mesterséget oktató Kovács György, és a Kondorosi Csárda üzemeltetője, Tímár András alkotta teamnek nem volt könnyű dolga a döntésnél.

A főprogramok között bemutatókat, kihelyezett kiállításokat láthattak az érdeklődők. A HAKI őshonos magyar halfajtákat, a Tiszai Vízirendészet lefoglalt orvhorgász eszközöket mutatott be, de bemutatkozott a Körös-Maros Nemzeti Park, az Arborétum, a Mezőtúri Horgászegyesület és a Békés Megyei Horgászszövetség is. Az eső miatt számos gyerkeknek rendezett verseny is a sátorban került lebonyolításra. Az este apropójáta két Apropó-koncert között Tóth Vera adta, aki 11-kor lépett a fesztiválsátor színpadára.

A szervezők, Galát Krisztián és Varró Zoltán már a névválasztásnál jelezték, hogy nem egyszeri alkalomról van szó, tervezik a folytatást. Reméljük, hogy a zord idő nem vette el a kedvüket, és jövőre megrendezik a II. Szarvasi Horgász és Halas Gasztronómiai Napot.

Vélemény, hozzászólás?

110707fogat

Fogathajtók versenyeztek

110709aratonap

Aratónap a hálás leszármazottakkal