in

A Fradi jött és nyert

110727fradi

110727fradiLipcsei Péter Fradiját láttuk vendégül a hétvégén egy edzőmérkőzés és a harmadik félidőben elfogyasztott birkavacsora erejéig. Szomorkás nyári napon, szemerkélő esőben lépett pályára a két csapat. A játék végig egyenletes képet mutatott. A hazaiak kicsit meg voltak illetődve, amire a próbajátékosok jelenléte is ráerősített. Ezen a hétvégén két kapust is kipróbált Somogyi mester, mert Kiri a közelmúltban egy edzésen elszakadt az achillese, és várhatóan csak a tavaszi idényben védhet újra. Ez viszonylag hamar meg is hozta a gyümölcsét, mikor védőink kommunikációs hibájából megkaptuk az első gólunkat. A fiatal fradisták az első félidőben még egyszer be tudták venni a kapunkat, így 0:2-vel vonultak a csapatok pihenni és szárítkozni.

A második félidő hasonlóképpen folytatódott, mint ahogy az első abbamaradt. Játéklehetőséget kaptak a próbajátékra érkezők, így az összeszokottság felhígult, ami további három vendéggólt eredményezett. Az egyetlen szépítő gólunkat Somogyi Janó lőtte büntetőből.

Az 1:5-ös végeredmény ellenére a csapatkapitány, Klimaj Zoltán, nem érezte úgy, hogy alárendelt szerepet játszottak volna a hazaiak az NBII-ben játszó vendégekkel szemben. Kérdésünkre elmondta, hogy az eredmény ellenére nem volt megalázó a négygólos vereség, hiszen a Ferencváros második vonalas csapatától a papírforma szerint is várható volt, hogy egy osztállyal feljebb játszanak.

Szarvasi FC a Bordás, Petykó, Ferenczi, Pákozdi, Kristóf, Truczka, Bakró, Závoda, Kiszel, Somogyi, Klimaj összeállításban lépett pályára. Játszott még Szabó, Kugyela, Zsíros, Stibán, Bogdán, Csellár, Bouhalik. A második félidőben az Újpestből érkező kapus, Szabó Balázs, egy évig kölcsönjátékosként erősíti majd a szarvasi csapatot.

A harmadik félidő eredményéről hivatalos nyilatkozat nem látott napvilágot.

Vélemény, hozzászólás?

110727nyugdijasok

Nyugdíjasok a Tátrában

Szabálysértési eljárás gyümölcs- és fémtolvaj ellen