in

Mesék pasztellköntösben

110728mesek

110728mesekSzarvason befejeződött a VI. Művészhét Mesék pasztellköntösben címmel rendezett tábor, ahol a táborlakók élvezték a festészetet, mert a számukra egyik legkedvesebb témát dolgozták fel: meseillusztrációkat készítettek. Különböző technikák közül választhattak, akvarell, pasztell, kollázs, illetve vegyes technika, ki mivel tudta leginkább a gondolatait papírra vetni. Így azután a korosztályuknak leginkább megfelelő módon tudtak nagyon kifejező alkotásokat készíteni.

A délelőtti koncentráltabb munka után fürödhettek a Körösben, és délután is egyéb kézműves foglalkozásokon vehették részt, így nagyon jól érezték magukat a táborban.

Az elkészült alkotásokból kiállítás tekinthető meg a szarvasi Vajda Péter Művelődési Központ aulájában, ahol a kis alkotók egy varázslatos, valóban mesés világba kalauzolnak bennünket.

Rómer Ilona művésztanár így nyilatkozott erről:

“Számomra is nagy élmény volt ez a tábor, mert jómagam is nagyon szeretem a meséket, és nagy hatással volt rám, hogy a mai gyerekek a sok tv-film helyett csodálattal fogadták, hallgatták az általam előadott meséket. Az is jóleső érzés volt, hogy egy-egy mese után ujra és ujra kérték: Mesélj még!

El is határoztam, ha jövőre más témánk is lesz, (mert eddig minden évben új volt) akkor is belopok néhány mesét majd a foglalkozásokba.”

A szülők hálájukat fejzeték ki Décsei Mónikának a tábor megszervezéséért, és Rómer Ilonának a művészeti oktatásért. Szinte mindenki megkérdezte, jövőre is lesz ilyen tábor?

Igen, bízunk benne és reméljük, hogy jövőre is sikerül megszervezni, ahová szeretettel várunk minden régi és új résztvevőt.

Vélemény, hozzászólás?

Szabálysértési eljárás gyümölcs- és fémtolvaj ellen

110728uszas

Körösátúszás – hosszában