in

Összetartozás kerékpáron

110818hataron

110818hataronA nemzeti összetartozás jegyében ma  délután megérkeztek a “Határon túra” résztvevői a Fő térre. A Gyimesbükkről, az ezer éves határról induló kerékpáros menet résztvevői, 150 bringás és kísérőik, motoros rendőri felvezetéssel érkeztek, ahol már sokan várták őket. A város határában helyiek csatlakoztak hozzájuk, hogy együtt kerekezzenek be Szarvas főterére, ahol a hangulatot kerékpátos akrobaták készítették elő. Az épített pályán igazán látványos trükköket láthattunk, amikhez nem volt könnyű önkénteseket találni.

A Képviselőtestület megszakította ülését, és Babák Mihály polgármester vezetésével a téren fogadta a kerékpárosokat, köztük Révész Máriusz képviselőtársát, aki elmondta, hogy papírforma szerint 680 kilométer van mögöttük, de tettek egy 30-35 kilométeres kitérőt, így már túl vannak a 700-on. A túra célja az, segítsék a közvetlen kapcsolatteremtést az anyaország és a hatáton túli magyarság között, és augusztus 20-án, közös nemzeti ünnepünkön, Budapestre érjenek, ami minden bizonnyal sikerülni is fog nekik. Az éjszakát a városban töltik, hogy reggel pihenten indulhassanak tovább Szentes felé.

A Fő téri fogadást a Babilon TSE táncosai zárták.

Vélemény, hozzászólás?

110817hataon

A “Határon túra” Szarvasra érkezik

110819somogyi

A Szarvasi FC célja ismét a bennmaradás