in

A Szarvasi FC célja ismét a bennmaradás

110819somogyi

110819somogyiA Szarvasi FC a 2010-11-es szezonban a tizenkettedik helyen végzett, ezzel a pályán kivívta a jogot, hogy a következő szezonban is az NBIII Alföld csoportjában szerepeljen.

A csapat nem szeretné átélni azt, hogy többször is sereghajtó volt, így igen kemény felkészülést vezényelt a csapatnak Somogyi János vezetőedző, akivel elemeztük a felkészülési időszakot.

A Szarvasi FC a csapatok közül elsőként már július 6-án neki vágott az edzéseknek. Mik voltak az elképzelések a nyári felkészülésre?
-Mindenképpen a csapat megerősítése volt a cél. Jó pár próbajátékos megfordult nálunk, de úgy éreztem, egyik sem jelentene igazán erősítést. Ellenben volt néhány játékos, akiket sikerült leigazolnunk. Kristóf Gergő a Vasas II-ből, Ferenczi Attila pedig a Kondorostól érkezett hozzánk a védelmünk megerősítésére. Mike Gábor az NBII-es Orosházától jött a védekező középpályás posztra. Sajnos Kiri Misi kapusunk súlyosan megsérült a felkészülés elején, így Újpestről kölcsönkaptuk Szabó Balázst, aki remélem pótolni tudja őt az őszi szezonban. Sajnos elől gyengültünk, hiszen két gólerős játékos Bány és Erdősi is távozott. Helyükre Spanyolországból érkezett egy fiatal támadó Jurecska Martin.


Tizenegy felkészülési mérkőzést játszott a csapat, amelyen igen gólképes volt a csapat elöl is, hátul is.
-Azokon a meccseken, ahol mindenki rendelkezésemre állt, ott hellyel-közzel jól teljesítettük hátul. Amúgy is kevés védőnk számát sérülések ritkították, így sajnos becsúszott néhány méretesebb zakó is.

Az elmúlt években megszoktuk, hogy szarvasi kötődésű játékosok érkeztek a csapathoz, ezúttal azonban ez nem így volt.
-Elfogytak azok a szarvasi játékosok, akik a környéken futballoztak, és segíteni tudtak volna nekünk. Egyedül Moldván Krisztián neve került szóba – mint szinte minden átigazolási időszakban – de az igényeit most sem tudtuk teljesíteni.

A Makó elleni mérkőzés előtt mi a csapat programja?
-Bízom benne sérültjeink többsége felépül a bajnoki rajtra. Főként a védelmet kell rendesen összeállítani. Sajnos meghatározó játékosunk Pákozdi Feri munkahelyi elfoglaltság miatt nagyon keveset tudott edzeni, ez meglátszott az edzőmérkőzéseken nyújtott teljesítményén, hiszen ezen a szinten már rendszeres tréningekre van szükség. Remélem, hamarosan utoléri magát, és hasznos tagja lesz csapatunknak. Nincs jobboldali védőnk, még nem tudom ki fog ezen a poszton játszani.

Remélhetőleg idén nem esünk abba a hibába, mint tavaly, amikor nem sikerült győzelmet szerezni az első meccseken.
-Idén sem szerencsésebb a sorsolásunk, hiszen sorrendben a Makó a Tisza Volán és a Gyula csapataival kezdjük a bajnokságot. Ők meghatározó erői lesznek ennek a szezonnak, akárcsak a sok Pest megyei csapat, akik stabil háttérrel rendelkeznek. Bízom benne idén egy-két győzelmet szerzünk az első meccseken és sokkal könnyebb szezont produkálunk mint a tavalyi évadban.

Nyolc Pest megyei csapat szerepel az Alföld csoportban, a négy alföldi megye mindössze az együttesek felét tudta kiállítani.
-Ez minket elég rosszul érint, mivel idegenbeli mérkőzéseink felénél közel 200 kilométert kell utazni. Nem örülünk neki, de egyszerűen nincs több csapat az Alföldön. Megpróbálunk Pest megyében is helytállni, ahol öt új ellenfelünk is lesz.

Nyártól új vezetőség irányítja a szarvasi fociklubot. Úgy látom pozitív irányba indultak el a dolgok, nem egy ember hátára nehezedik az irányítás és a működési feltételek megteremtésének a terhe.
-Mindenképpen jó utat választott az új elnökség, többet vannak a csapattal, anyagi téren erősödött a klub, a támogatók köre bővült. Nem kell itt nagy összegekre gondolni, de így is stabilizálódott a klub pénzügyi helyzete. Most már csak a csapatnak kell felnőni a feladathoz, és akkor nem lehet gond a Szarvasi FC-nek ebben a szezonban.

Gunda Atilla

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

110818hataron

Összetartozás kerékpáron

110820barka

A Bárka kikötött a Víziszínpadnál