in

Nemzetközi Kertbarát Találkozón és Kiállításon jártunk

110913kert

110913kertHarmadik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Kertbarát Találkozót és Kiállítást, most éppen Várpalotán. A szarvasi Tessedik Sámuel Kertbarát Kört egy kisebb delegáció képviselte Hajdú Pál titkár vezetésével.

A találkozó célja a kertbarátok bemutatkozása és tapasztalatcseréje mellett, a biotermesztés és a fenntartható fejlődés lehetőségeinek elemzése, az EU szerepe a kistermelők piacra jutásában, a kertbarát körök együttműködésének feladatai szerepeltek. A háromnapos rendezvényen 25 hazai kertbarát kör mellett a környező 10 ország képviselői voltak jelen, úgy, mint az osztrák, szlovák, román, horvát és olasz kertbarát körök, és persze különböző cégek.

A rendezvényt, melyen mintegy 120 fő vett részt, hatalmas munkával a Várpalota-Pétfürdő Kertbarát Egyesület 57 önkéntese szervezte. A rendezvénynek a nemrégen felújított várpalotai Thury Vár adott helyet. Itt állították ki termékeiket a kertbarátok és a különböző cégek is. Természetesen nagy sikert arattak a boraikat, lekvárjaikat kóstoltató egyesületek. Az előadások közül a gyógynövénytermesztése és gyűjtése, a környezetbarát növényvédelem lehetőségei és a külföldi vendégek beszámolói emelkedtek ki.

A találkozót a helyi bányász fúvószenekar, a tánccsoportok, valamint az Ösküi Forrás Népdalkör, és a Tési Bakony virágai Népdalkör programjai színesítették. A résztvevők megtekinthették a Thury várat és két környékbeli gyárat is. A leghangosabb sikert mégis a hazai kertbarátok pápájának, Bálint Gyuri bácsinak a megjelenése aratta.

eRPé

Vélemény, hozzászólás?

110912nevnap

Mi van a nevedben?

110914biogaz

A jövő energiája?