in

Benkás tanulmányi kirándulások

111024benka

111024benkaA  tanév kezdetén a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda 460 diákja vehetett részt a   KEOP – 6.1.0 /A/ 09-11  pályázatnak köszönhetően egynapos tanulmányi kiránduláson.

Alsó tagozatos tanulóink a környezetvédelmi pályázat keretében ellátogattak a Körös-Maros Nemzeti Park Biharugrai Látogatóközpontjába, hogy a Sárrét természeti értékeivel, növény-és állatvilágával és népi kultúrájával ismerkedjenek meg.

A csoportokat a nemzeti park dolgozói nagy szeretettel fogadták. Rövid tájékoztatás után elkezdődött a felderítő munka. Három csoportban dolgoztunk. A legbátrabbak távcsövekkel és teleszkóppal felszerelkezve elindultak a fokozottan védett területek felé. Az első megálló egy magasles felfedezése volt. Itt belenéztünk a távcsövekbe és többen érdekes madarakat ismertünk fel a távolban, de nem csak a madarakat szemléltünk, hanem a kéken virágzó sóvirágot és törpe őszirózsát. A nádasba érve azonnal felfigyelt mindenki egy lila kisvirágra. Ez volt az őszi kikerics, mely a nádas szélén és az erdő árnyékában pompázott. A látogatóközpontban maradt csapat agyagozással töltötte az idejét. Az agyag alkotások nemcsak a gyerekek kezei között formálódtak, hanem a korongon is. A legügyesebb gyerekek szép edényeket, vázákat készítettek. Néhányan a madárháló környékét figyelték. Szerencséjük volt, mert egy sarlós fecskét, egy seregélyt és egy verebet sikerült befogni. Miután a madárkák megszabadultak a hálótól, következett a gyűrűzés, miközben sok új információt hallottunk az ornitológustól.

Hazafelé a falu is sok érdekességet tartogatott még számunkra. Ellátogattunk Szabó Pál népi író szülőházába, ahol az író használati tárgyaival, lakóházának berendezéseivel és egyik írásával ismerkedtünk meg. Utunk innen a tájházba vezetett. Lelkes kalauzunktól megtudtuk, hogy az itt látható tárgyakat a falu lakói hordták össze, fáradságot nem kímélve hozták létre ezt a gyűjteményt, mely Biharugra egyik érdekes színfoltja.

Nagyon gazdag élményanyaggal tértek haza diákjaink, melyre tanulmányaink során sokszor vissza fogunk majd emlékezni.

A felső tagozatos diákok a pályázaton nyert „Környezet és energia” projekt megvalósításának keretében egynapos mórahalmi tanulmányi kiránduláson vehettek részt. A pályázat a fenntartható fejlődés és az ezzel kapcsolatos magatartásformák kialakítását segítő iskolai programokat ölelte fel.

Megnéztük az Otthonunk a Föld című filmet. A film a Föld keletkezését, az ember evolúcióját, civilizációs fejlődését mutatja be. A környezetszennyezés mai mértékét elképesztő adatokkal, tényekkel támasztja alá. A képek nagyon élethűek voltak, a Föld gyönyörűségeit és sebeit is egyben láttatja a film. A második részben az új technológiai eljárások lehetőségét, a megújuló energiaforrások felhasználási területeit láthattuk. Hogy mi a jövő? Rajtunk, embereken múlik!

Ezt követően egy előadáson a globális felmelegedés okáról és következményéről hallottunk. Tanultunk az ökológiai lábnyomról, az üvegházhatásról, az általános felmelegedésről, a biodiverzitásról, megújuló és meg nem újuló energiáról. Megtudtuk, hogy egy általános iskolai tanuló és a családja nagyon sokat tehet az energiatakarékossággal a Földünkért. Ellátogattunk a Csipak tanösvényre, ahol természet közeli élményeket szereztünk. Megnéztük az őszi homoki tájat, a fűben pókokat kerestünk, megismertük a szongáriai cselőpók, az imádkozó sáska életmódját.

A Nagyszéksós-tónál a bivalyrezervátumban megtudtuk, hogy az őshonos állatokat elsődlegesen igavonásra használják, hogy a tó környékét rendben tartsák.

Nagyon tartalmas és hasznos volt diákjaink számára ez a rendhagyó biológia óra.

Sztrehovszki Mária, Védőné Dobrotka Edit, Podany Anna pedagógusok

Vélemény, hozzászólás?

111024bence

Szép álmokat, rózsás csókokat!

111025vajda

Vajdás diákok Spanyolországban