in

Kesztyűk újratöltve

111114fightclub

111114fightclubMinden adott volt egy jó küzdősport gálához szombaton este a Harcosok Csatája második felvonásában. Profi ring, profi világítással, gyönyörű táblahordó lányok és 26 vérre szomjazó harcos. Kell ennél több? Lehet. Amellett, hogy profi gálát láthattunk, és szeretnénk jövőre is látni, a tavalyihoz képest mégis kicsit befejezetlen volt, mert hiányzott a hab a tortáról. Az első gála ugyanis két szarvasi fiatal – a kihívó Plenter Szabolcs és Tóth Pál – baráti vetélkedésből nőtte ki magát látványos külsőségek között vívott küzdelemmé, és amin az utóbbi győzött pontozással. Azóta is tiszteljük őket, hogy volt vér a pucájukban a nagyközönség előtt lejátszani a mérkőzést. Az idén ez az extra elmaradt és talán ezért láthattunk néhány szabad helyet a lelátón és a VIP vendégek részére fenntartott asztaloknál. A szombati gála elhozta azokat, akik szeretik a küzdősportokat, de tavaly ezen felül eljöttek azok is, akik egyszerűen csak kíváncsiak voltak.

Szombaton 26 sportoló összecsapását láthattuk a boksz, a K1 és az MMA szabályai szerint. A harcosok nagy részét Bessenyei Ferenc edző Szarvasi Fight Club Sportegyesületének versenyzői, Krátky Pál (13 éves, 55 kg), Kovács Ákos (16 éves, 70 kg), Dezső Zoltán Dávid (19 éves, 64 kg), Kondacs Dávid (18 éves, 60 kg), Szebegyinszki Péter (34 éves, 73 kg), Szekera Mihály (20 éves, 75 kg), Kondacs Attila (22 éves, 70 kg), Bae Jang Ho (20 éves, 68 kg), Losonczi Imre (22 éves, 92 kg) adták.

A szarvasiak közül győzelmet aratott Krátky Pál, aki Szakálos Tamással a HUN-BOX SE versenyzőjével küzdött. Szoros, kiegyenlített küzdelemben Pali forduló ütésekkel szerzett tiszta találatokat, és egyenes rúgásokkal próbálta megállítani ellenfele támadásait, végül megosztott pontozással megnyerte az összecsapást.

A második győzelmünket Szebegyinszki Péter szerezte, az ellenfele Szűcs Ádám, a Mezőtúri Thai-Box Club versenyzője. Az első menetben a mezőtúri versenyző próbálta irányítani a küzdelmet, de Peti gyors kontra technikáival visszatámadt, majd szűk horog ütésekkel többször tisztán eltalálta ellenfelét, annyira, hogy akár KO-val be is fejezhette volna a küzdelmet.

A harmadik győzelmet  Kiss Gergely szerezte a szarvasi klubnak. Ő Molnár Károllyal, a Pápai Koko-Gym versenyzőjével csapott össze. Az ő küzdelmük is kiegyenlített volt. Gergely kihasználta a fizikai fölényét és igyekezett erős dinamikus ütésekkel találatokat szerezni, ami sikerült is, mert a pontozók 2-1 arányban őt látták jobbnak.

A szarvasi csapat  közül még meg kell említenünk Dezső Dávidot, aki az est folyamán a legkeményebb mérkőzést vívta Perlaky Gáborral, a Bajai Kick Boxing SE versenyzőjével, aki az olaszországi WTKA világbajnokságon aranyérmet szerzett. Dávid ennek ellenére többször nagyon kemény ütésekkel tisztán eltalálta ellenfelét és végül egyhangúan megnyerte a találkozót. Gratulálunk a versenyzőknek.

Az est főmérkőzése Vidákovics Patrik és Pethes Viktor között zajlott, ami három menetben az utóbbi versenyző győzelmével végződött. Mindkét versenyző számtalan országos, európai bajnoki címmel büszkélkedhet, sőt, Vidákovics Patrik a WTKA K-1-es világbajnoka is volt.

Reméljük, hogy a szervezőkben jövőre is lesz annyi erő, hogy egy ilyen színvonalas, látványos gálával örvendeztessék meg a szarvasiakat.

Eredmények:
1. Kalderás Erika (Szolnok) – Nagy Regina (Gyomaendrődi HUNBOX SE), női ökölvívás 2×2 perc; győztes: Kalderás Erika
2. Szakálos Tamás (Gyomaendrődi HUNBOX SE) – Krátky Pál (Szarvasi Fight Club SE), k-1 2×2 perc; győztes: Krátky Pál
3. Katona Attila ( Mezőtúri Thai-box Klub) – Kovács Ákos (Szarvasi Fight Club SE), k-1 2×2 perc; győztes: Katona Attila
4. Perlaky Gábor (Bajai Kick-boxing SE) – Dezső Zoltán (Szarvasi Fight Club SE) k-1 2×2 perc; győztes: Perlaky Gábor
5. rácz andrás (Mzőtúri Thai-box Klub) – Kondacs Dávid (Szarvasi Fight Club SE) k-1 2×2 perc; győztes: Rácz András
6. Szűcs Ádám (Mezőtúri Thai-box Klub) – Szebegyinszki Péter (Szarvasi Fight Club SE) k-1 2×2 perc; győztes: Szebegyinszki Péter
7. Csongrádi Máté (KOKO Gym Pápa) – Szekera Mihály (Szarvasi Fight Club SE) k-1 2×2 perc; győztes: Csongrádi Máté
8. Tóth Károly (Mezőtúri Thai-box Klub) – Kondacs Attila (Szarvasi Fight Club SE) k-1 2×2 perc, győztes: Tóth Károly
9. Kerecsényi Gergő (KOKO Gym Pápa) – Bae Jang Ho (Szarvasi Fight Club SE) k-1 2×2 perc; győztes: Kerecsényi Gergő
10. Molnár Károly (KOKO Gym Pápa) – Kiss Gergely (Szarvasi Fight Club SE) k-1 2×2 perc; győztes: Kiss Gergely
11. Sebők Dániel (KOKO Gym Pápa) – Losonczi Imre (Szarvasi Fight Club SE) k-1 2×2 perc; győztes: Sebők Dániel
12. Bánfalvi Gábor (Bajai Kick-boxing SE) – Váradi Tamás (Gyomaendrődi HUNBOX SE) k-1 3×2 perc; győztes: Váradi Tamás
13. Hegedűs András (Sárközi MMA Fight Team) – Gál Imre (Köröstarcsai Outlaw Team) MMA 3×2 perc; győztes: Hegedűs András
14. Vidákovics Patrik (Bajai Kick-boxing SE) – Pethes Viktor (Hatvani Thai-box club) k-1 3×3 perc; győztes: Pethes Viktor

Vélemény, hozzászólás?

111114katolikus

A gőzhajók koráról

111114madman

Őrült férfiak