in

A nevelés egy lámpagyújtás

111213katolikus

111213katolikusIsmét zenével kezdődött a Seidl Ambrus által szervezett, 1812 augusztusában végetérő megújulási sorozatának soron következő előadása, amin dr. Kozma Gábor, a Gál Ferenc Hittudományi Egyetem rektora 1812 pedagógiájáról és iskolaügyéről mesélt a közönségnek. Ezúttal Wágner Réka Weiner Leó egy magyar dalát, Ancsin Dóra Bartók három magyar dalát játszotta el zongorán.

Az előadó kicsit közelről kezdte előadását. Napjaink állapotából hidalta át a a tárgyidőszakig terjedő kétszáz éves különbséget, miközben megállapíthattuk, hogy a nevelésben vannak olyan örök érvényű szabályok, mint pl. az, hogy az iskolai nevelés az otthoni alapokra épül. Ha azok hiányoznak, az oktatás nem tudja helyettesíteni azt, csak egyénenként változó mértékig pótolni, korrigálni.

Az előadó a nevelést egy lámpagyújtáshoz hasonlította, ami egy igen rögös utat világít be, és aminél soha sem a legegyszerűbb megoldásokat kell választani, mert azok nem erősítik a jellem kialakulását.

Az előadó a pedagógiai felvilágosodás kezdetének Mária Terézia és II. József uralkodása idejét teszi, aminek Szarvason Tessedik Sámuel evangélikus lelkész volt folytatója, akinek annak ellenére sikerült máig meghatározót tudott alkotni, dr. Kozma Gábor szavaival élve, “munkája során kevés segítője és sok irigye volt”. Mintha mi sem változott volna 200 éve!

Vélemény, hozzászólás?

111212hogomb

Adni, adni, adni

111213gyurcsany

Zászlót bontott a Gyurcsány-párt