in

Isten én vagyok

120131nora

120131noraMeglehetősen beképzeltnek hangzik ez az állítás, de most jön a magyarázat, amelynek a révén előtted is megvilágosul minden.

Az egész megint egy furcsa álommal kezdődött, illetve azzal, hogy eszembe jutott milyen gyerek is voltam egykor. Gyerekkoromban nagyon elvarázsolt voltam, talán még most is az vagyok, de felnőttekre inkább már azt mondják, hogy naivak. Szóval az olyan hétköznapi csodák, mint a bennünket körülvevő élővilág sokszínűsége, vagy az élet keletkezése és maga az élet valahogy nem ragadták meg a fantáziámat. Sokkal inkább a regények és könyvek között éltem, abban kerestem a nekem tetsző világokat. Aztán eltelt sok-sok év, és mostanában már-már gyermeki az a rácsodálkozás, amivel szemlélem az életet: állatokét, emberekét, növényekét, a bennünk élő gondolatokét, azt, hogy ki miért olyan, amilyen, mi vezetett egy embert oda, ahova eljutott, egyszóval imádom szemlélni az ÉLET-et, így, csupa nagybetűvel.

Az a bizonyos álom pedig pár napja csapott le rám a semmiből, kis híján szívrohamot kaptam a felismeréstől, de aztán jött a megvilágosodás. De előtte még annyit, hogy egyszer megnéztem egy riport műsort Rátai Dánielről és zseniális találmányáról, a Leonardo-ról, a 3d-s képalkotásról, és ő mesélte, hogy bár hihetetlennek hangzik, de ő emlékszik a saját születésére. Akkor én is kétkedve fogadtam ezt a kijelentést, de ma már tudom, hogy ez nem is olyan hihetetlen.

Történt pedig, hogy egy hajnalban, álmomban egy furcsa helyen jártam, sötét volt, de mintha csak egy alagútban volnék: a távolban halvány fény derengett. A körülöttem levő tér meleg volt és ekkor vettem észre, hogy nem vagyok egyedül, van mellettem valaki. Abban a pillanatban, a másodperc milliomodrésze alatt helyükre kerültek a dolgok és rájöttem, hogy a kisebbik fiam van mellettem és éppen a születésénél vagyok jelen, több értelemben is. Éreztem, tudtam, hogy boldog és izgatott, ugyanakkor nagyon nyugodt. Láttam az arcát, megduzzadt szemhéjait, éreztem a szülőcsatorna melegét és szinte láttam sejtjeit és vérereit is. Hátborzongató és mégis fantasztikus élmény volt, sajnos, vagy talán nem, ez a közös út véget is ért, amint megláttam az orvost, aki kint várt a gyermekemre. Mámorító érzés volt ez az egész álom és a rácsodálkozás az életre.

Hiszen a bibliában azt olvashatjuk, hogy Isten a saját képére formálta az embert és adta neki a nőt, hogy szaporodjanak és népesítsék be a nekik teremtett földet. Ez mind rendben is van, de a szigorú sorok sehol sem írnak arról a fantasztikus ajándékról, amit Isten az emberek kezébe adott, ez pedig a teremtés ajándéka. Hogy magunk is hasonlatosak lehetünk Istenhez, amikor gyermeket nemzünk. Ráadásul egy olyan csodálatos módon, mint a szeretkezés. A mai modern technika lehetővé teszi, hogy ott lehessünk, láthassuk az élet keletkezését a hímivarsejtek kilökődésétől kezdve a petesejt megtermékenyüléséig. Ma már tudjuk, hogy micsoda ára van az életnek: a több millióból csak egyetlen hímivarsejt olvad egybe a petesejttel, a többi elpusztul. Elképesztően összetett, lenyűgözően bonyolult és rafináltam kitalált az egész. A (látszólag) semmiből két esendő ember egy új embert hoz létre, egy új életet teremt. Mi ez, ha nem az ősi teremtés ünnepe évezredek óta?

Hogy aztán két kicsi, apró, emberi szemmel láthatatlan sejtből kialakuljon egy tökéletes ember, akiben már ott rejlik a jövő záloga: a szunnyadó hímivarsejtek és petesejtek. Egy olyan kicsi ember, aki bár alkalmatlan az önálló életre mégis rendelkezik mindennel, ami az élethez kell: szervek és ösztönök, genetikai képlet, az anyaméhben szerezett élmények és emlékek. Tehát amikor megszületik már múltja is van. Nekünk embereknek adatott ez a csodálatos lehetőség és felelősség, hogy fenntarthatjuk fajunkat. Nekem nőként pedig különleges ajándék, hogy testem egy új élet bölcsője lehet 9 hónapon át. És hogy álmomban részese is lehettem a születésnek egy merőben szokatlan perspektívából, nos, ez már igazából hab a tortán.  

Ha valaki még ezek után is kételkedik Isten létezésében gondolkodjon el azon, amit az egyik pápa mondott az evolúciót kutató tudósoknak: Isten fejlődőképesnek teremtette meg a világot.

Zárszóként pedig mi mást is mondhatnék, mint azt, hogy Isten éltessen mindannyiunkat!

Nóra

Vélemény, hozzászólás?

120130pal

Pál, apostol és sátorkészítő

120131_cipo

Másképp néznek egymásra