in

Vad

120402tatoo

120402tatooLehet, hogy ez a tavasz és az újjáéledő hormonok műve, de mostanában egyre többször érzem magamban a késztetést, hogy olyan dolgokat tegyek, amit a józan eszemmel biztos megbánnék.

Nem tudom mi ez, biztos nem kapuzárás előtti pánik (hol vagyok még attól?!), és nem is életközépi válság: ez valami más. Pedig mozgalmasak voltak a csikóéveim, lázadtam és tomboltam, ahogy azt kell, és le is nyugodtam, ahogy azt kell, mégis: belém költözött valami hiányérzet. Pedig jó életem van, igazán nincs okom panaszkodni: van hol élnem, van családom, van mit ennem, céljaim vannak és egészséges vagyok, boldog, akkor mégis mi ez?

Miért érzem azt, hogy jó volna egy kicsit a hátam mögött hagyni mindent és vadulni? Tetkót varratnék magamra, megnyitnám az érzékeléseim kapuit, hét közben is buliznék, és kiélhetném a titkos vágyaimat. Minden cél nélkül autóba ülnék, és csak mennék és mennék. Esélyt adnék a véletlennek, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Elmennék olyan helyekre, ahol eddig még csak gondolatban jártam, olyan emberekkel találkoznék, akikkel egyébként nem biztos, hogy szóba állnék, és tuti, hogy vennék egy motort is. Vad és veszélyes dolgokat tennék, csak hogy tudjam: meddig mehetek el. És újraélném a fiatal felnőtt éveimet.  Egy jó ideig csak magammal foglalkoznék, csak magammal törődnék, és csak arra figyelnék, hogy mi az, ami nekem jó.

Állati önzés, nem igaz?

De mindezeken túl tudom, hogy megbánnám: minden elkövetett spontán őrültségemet, a tetkót és az érzékelésem összes kinyitott kapuját a motorral együtt. Mert ez nem én vagyok, hanem valaki más. Mégis: jó eljátszani a gondolattal, hogy bármit megtehetnék…Talán egy másik életben meg tudnám állítani az időt, és egyszerre több életet is élhetnék. Néha nem is lenne olyan rossz…igaz?

Nóra

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

120402monor

Bírók a főszerepben

120403karate

Négy karatés érem a Magyar Bajnokságról