in

1010 perc kapott gól nélkül

120404foci

120404foci17 mérkőzés, 17 győzelem, 54:6 gólarány. Méltatlanul kevés szó esik a Szarvas II gárdájáról, ami pontveszteség nélkül vezeti csoportját a Megye IIIb fociligáját. A pontveszteség nélküliség azt jelenti, hogy minden mérkőzésüket megnyerték, még döntetlent sem ért el ellenük senki.

Persze, sokan legyintenek a Megye IIIb hallatán, de ne tegyék! Farkas Endre csapata a hétvégén ki fogja segíteni az NBIII Alföld csoportjában szereplő Szarvasi FC-t. A csapat minden tagja hobbiból jár edzésre, nem kapnak pénzt a város költségvetéséből, saját maguk finanszírozzák az utakat mikor idegenben játszanak. Pusztán lelkesedésből. Szponzoruk is csak néhány van. Ebből kettő az Aranykilincs és Belvárosi Pizzéria, Farkas Endréhez kötődik, aki egyszemélyben a csapat technikai vezetője is, a harmadik az egyik játékos édesapja, Tóth Imre.

Ahogy azt Farkas Endre kérdésünkre lemondta, mintegy 20 fő játszott a megalakulásukkor, de néhányan lemorzsolódtak. Sokan vidéken tanulnak a játékosok közül, de még így is a keddi edzésen, amin a képek is készültek, a fele csapat ott volt.

Ennek, ha a mérleget tekintjük, úgy néz ki, meg is van az eredménye. A hétvégi meccsüket Telekgerendás ellen 3:1-re nyerték. A 3:0-ával zárult félidő után kaptak egyet, ami biztos rosszul esett a fiúknak, mert előtte 1010 percig nem rezgették meg a hálójukat.

Telekgerendás ellen a következő felállásban léptek pályára: Valastyán (Tóth P), Steigler, Farkas N., Altmann, Drida N., Sinka, Fabó, Varga (Kopcsjak), Tóth T. (Tatár), Markovics (Csík)

Góllövők: Steigler, Sinka (11), Markovics

Jók: Csík

Úgy néz ki, Farkas Endre nem volt elégedett az eredménnyel, mert a következő edzői nyilatkozatot adta: E mérkőzést követően csak a 3 pontnak tudtam örülni.

Vélemény, hozzászólás?

120404zene

Zengett a ház minden zuga

120405benka

Köszönet, hogy megmenthettük Mosolynagyanyót!