in

A végéhez közeledik a Vajda saga

120518pmh

120518pmhA tegnapi képviselő-testületi ülésen eegyhangúla elfogadták és ünnepélyesen aláírták a Vajda Péter Gimnázium a Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásába adásával kapcsolatos megállapodást.

A pulpituson hárman, Kákay István, az evangélikus egyház országos irodaigazgatója, Babák Mihály polgármester és dr. Melis János jegyző foglalt helyet. Velük szemben, a testület és a vendégek számára fenntartott helyek mindegyike elkelt, már csak állóhelyekre szóló jegyeket lehetett kapni. Nyakkendőiről is híres polgármesterünk ezen kiegészítő választásával tette egyértelművé ki játszik a hazai csapatban, mivel pont egy olyat nézett ki jelentős készletéből a jeles alkalomra, amilyet dr. Melis János jegyző szúrt ki reggel. Utóbbi valószínűleg okult a dologból, és ezentúl tartalékkal indul el a nyakkendős napokon.

A megállapodás a képviselők egyhangú támogatásával ment át a szavazáson. Az átadás jogutódlással történik, amihez az önkormányzati oldalon még át kell szervezni a Vajda Péter Intézményt. Az átadás a tegnap elfogadott határozat szerint augusztus 21-ével történik majd meg.

Az, hogy a teljes gimnáziumi tanári kart átveszi-e az egyház, vagy lesznek elbocsátások, a közeljövőben fog kiderülni. Az biztos, hogy akikre nem tart igényt, nem lesznek könnyű helyzetben, ha szakmájukban szeretnének elhelyezkedni a környéken. Miután minden csoda három napig tart, azok a szülők, akik esetleg ellenzik azt, hogy egyházi iskolába járjon a gyerekük, is be fogják látni, hogy ez is csak egy olyan iskola, mint a többi, a potenciális szarvasi gyerekbázis szélesedni fog, arról nem beszélve, hogy egy egyházi gimnáziumnak területileg is nagyobb a vonzáskörzete, mint Békésszentanrás-Kondoros, ami több osztály indítását is lehetővé teszi, ha az épület engedi.

Felszólalt az újtemplomi egyházközség régi presbitere, Kergyik György, aki a Fő téri épülete, de legalábbis a jelenlegi gimis épület mellett kampányolt volna, de polgármesterünk udvariasan belefojtotta a szót ezügyben, és sejtette, hogy ezen a fronton lesz áttörés, ami elé nem akart tegnap elémenni, azzal, hogy a következő testületi ülésen lesz bejelentés ezzel kapcsolatban.

Időközben kiderült, hogy másról lesz szó a következő ülésen. Kegyik György és polgármesterünk szavainak egybecsengése csak véletlen volt, amit a jelen sorok írója értelmezett úgy, ahogy szerette volna.

A Képviselő-testület elé került előterjesztés itt tekinthető meg.

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

120517vajda

Interaktív élmények

120518kronika

Ízelítő a Szarvasi Krónika 26. számából