in

Határtalanul – Vajdás kisgimisek Erdélyben

120530gimi

120530gimiA tavalyi év során a Vajda Péter Intézmény Gimnáziuma sikeresen pályázott a Határtalanul pályázati kiírásra, mely révén 2012-ben a 7. J osztály számára is lehetőség nyílt egy tematikus kirándulás szállás és útiköltségének elnyerésére. A 31 diák és 4 tanár – Kituljak Eszter, Kéri Bernadett, Molnár Béla és Molnárné Tóth Katalin – számára a forrásokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. biztosította, közel 650.000ft-t.  A pályázati célok teljesítése nem esett nehezünkre, hiszen dévai kapcsolatunk ápolása során hasonlóakra törekszünk mi is. Kapcsolatot alakítunk ki az ottani diákokkal, miközben megismerjük a határon túli magyarság életét és problémáit is. Feladatunk volt a korábbiaknál részletesebb földrajzi és történelmi ismereteket átadni, ezért előkészítő foglalkozásokat is tartottunk. Több diák is felkészült és tartott kiselőadást ekkor és az utazás helyszínein is.

Az indulás várva-várt időpontja május 7-én érkezett el. Az időjárás borongós volt, de ez láthatóan nem szegte kedvét a csapatnak. Minden napra jutott bőségesen program. A helyszínek önmagukért beszélnek, Arad, Lippa, Vajdahunyad, Gyulafehérvár – a rendhagyó történelem órák után koszorúval tisztelegtünk elődeink nagysága előtt.

Jártunk a Déli-Kárpátokban is. Az alföldi gyerekeknek nagy élményt jelentett a még itt-ott hóval borított kétezer méter fölé magasodó csúcsok látványa.

Jutott idő vidámságra is. Szállásunk Déván a testvériskolánkban, a Téglás Gábor Iskolaközpontban volt, ahol esténként foci, röplabda és ping-pong  „bajnokságokat” rendeztünk a kollégistákkal, az egyik délután közös  vetélkedőn vettünk részt, sőt még élményfürdőben is jártunk.

A vidámság mellett komoly feladataink is voltak. Minden nap ellátogattunk a Magyarok Nagyasszonya valamely gyermekotthonába, ahol az itthonról gyűjtött adományokat adtuk át. A segítség jó érzése mellett bepillanthattunk a gyerekek mindennapjaiba és abba az áldozatos munkába, melyet az otthonok falai között végeznek.

Az ötödik napon fájó szívvel indultunk haza, de a Medve–barlang szépségeivel vigasztalódtunk, majd Nagyszalontán nagyon érdekes idegenvezetést hallhattunk Arany Jánosról. „Határtalanul” boldogan érkeztünk haza, mert öt csodálatos napot tölthettünk Erdélyben.

Molnárné Tóth Katalin osztályfőnök

A Határtalanul pályázat keretében május 7-én reggel 8 órakor elindultunk Dévára. Mindenki izgatottan várta milyen lesz a kirándulás. Útközben sok helyen megálltunk, mint például Aradon, Lippán és Marosillyén. Mind három helyen sok érdekességet láttunk. Ezen a napon legemlékezetesebb esemény a Solymosi vár megmászása volt, néhányunknak kimerítő volt a meredek domboldal meghódítása.  Érkezésünk után elfoglaltuk a szállást. Már első nap nagyon jól összebarátkoztunk a kollégista gyerekekkel. Kedden jártunk Gyulafehérváron és Szászvárosban. Mindkét helyen ellátogattunk gyermekotthonokba. Mindenki érdeklődéssel figyelte hogyan élnek az itt lakó gyerekek. Délután még Déván fürödhettünk egy jót az Aqua Land-be. Hatalmas élmény volt mindannyiunknak a csúszda és a hullámmedence. Következő napon reggel Déván kezdtük a napot, a kolostori iskolában látogattuk meg az alsósokat, majd  a Téglás Gábor Iskolaközpont hetedikeseinél néztünk meg egy magyar és egy angol órát. Kicsit eltért attól, ahogyan mi tanulunk de azért sok volt a hasonlóság is. Ezt követően közös vetélkedőn vettünk részt, melyen totót töltöttünk ki, verset mondtunk, sőt még csapatonként népdalokat is énekeltünk. Jártunk még Csernakeresztúron a székely múzeumban és Vajdahunyad várát is megnéztük. Csütörtökön egy hosszabb kirándulást tettünk és feljuthattunk a Déli Kárpátok egy vonulatára. Fájó szívvel hagytuk el a szállásunkat, hiszen az esték alatt nagyon megkedveltük egymást a dévai kollégistákkal. Utunk utolsó napján megálltunk még Kiskohn, ahol egy cseppkőbarlangot néztünk meg és Nagyszalontán az Arany János múzeumban. Búcsúzásként itt is betértünk egy gyermekotthonba, ahol a fiúk focizással zárták a napot. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk a pályázatnak köszönhetően. Egész hét alatt legjobban a gyermekotthonok érintettek meg mindenkit. Azt gondolom, ezek után mindenki megbecsüli azt, amilyen van.

Bencsik Dea 7.J. osztályos tanuló

Vélemény, hozzászólás?

120529aquatlon

Aquatlon = úszás + futás

120531szlovak

Tűzön, vízen át