in

Egy mogyorós csokifüggő vallomásai

120531zacher

120531zacherTíz perccel 5 előtt még egyáltalán nem volt sicher, hogy dr. Zacher Gábor előadása elkezdődik-e a kitűzött időben, mert a toxikológusnak még se híre, se hamva nem volt, a frászt hozva ezzel az előadás házigazdáira és technikusaira. De mérget lehet venni arra, hogy aki drogosokkal foglalkozik nap mint nap, és aki a Péterfy Sándor utcai Kórház és Baleseti Központ Klinikai Toxikológiai Osztályának osztályvezető főorvosa, meg kellett tanulnia következetesnek és pontosnak lenni. Így van ez Zaher Gábornál is, aki meg is érkezett öt előtt öttel, és öt után öttel már köszöntötte a jelenlevő szülőket, tanárokat, és a Facebook-nemzedék csillogószemű képviselőit is. A teremben összegyűltek átlagéletkora 45 és 47,4 között lehetett valahol, azaz a közönség nagyrészét azok a szülők tették ki, akik rettegve várják, hogy gyermekükön mikor veszik észre az első italozás, esetleg füvezés jeleit. A szülőket természetesen elsősorban az anyák képviselték. Az apák nevében Földesi Zoltán, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke és néhány férfitársa tartotta a frontot. Az otthon maradt apák még nem sejtették, hogy ettől az estétől kezdve legalább egy hétig tilos lesz otthon sörözniük, kereskedelmi tévét nézniük, autókat és csajokat nézegetni a neten, ehelyett nagy családi beszélgetések várnak rájuk.

Az előadó szerint ugyanis napi hét percet foglalkozunk a gyerekkel, míg átlag 3,5 órát tévézünk. Ez kevés ahhoz, hogy részei legyünk egy 14 éves gyerek felnőtté cseperedésének. Már pedig ha nem maradunk online-ban a gyerekkel, akkor esélyünk sem lesz arra, hogy észre vegyük, mikor bepróbálja az első tudatmódosítót, legyen az alkohol, vagy fű. Márpedig a statisztikák azt mutatják, be fogja próbálni. És ez még nem is lenne olyan nagy baj Zacher doktor szerint, de az már az lenne, ha a gyerek nem tudná ezt megbeszélni, pláne akkor, ha bajban van. Jó törvényt még sehol sem sikerült hozni a drogok ellen (talán azért nem, mert az állam még nem jött rá, hogy lehet ebből adóbevétele). Az elrettentés nem jött be. Az értékrend közvetítés pedig elsősorban nem az állam, hanem a család hatásköre lenne. Politikusokról pedig vagy jót, vagy semmit. Értékrendet pedig tévé elől felállítani nem lehet, pláne nem azok elől az adók elől, ahol a túladagolás szenzációként szerepel. Szóval beszélgetni, de úgy, hogy ne menjünk a gyerek agyára!

Dr. Zacher Gábor bevallotta, több szenvedélynek is betege. Azon, hogy workaholic, nem lepődik meg senki. Pipázik. Meg sem fordult a fejében, hogy leszokjon. Az igazán durva azonban az, hogy naponta bever egy 30 dekás mogyorós csokit, ami meg sem látszik rajta. Ezt a hét 5 napján futással próbálja kompenzálni… na de 30 deka mogyorós csokit!

Zacher Gábor előadását felvette a Körös TV. Aki lemaradt róla, megtekintheti a tévében. Esetleg együtt a gyerekkel, bár ez az előadás elsősorban nem nekik szólt.

Vélemény, hozzászólás?

120531szlovak

Tűzön, vízen át

120531szekely

Székely Gyors