in

Előz az MSZP?

120601mszp

120601mszpA tegnapi nap slágere volt minden híroldalon, hogy az általában FIDESZ-közeliként emlegetett TÁRKI mérése szerint az MSZP behozta a kormányzópártot. Ennél rendelni sem tudott volna jobbat a Magyar Szocialista Párt Békés megyébe helyezett frakcióülésére, amit Békéscsabán tartottak csütörtökön. Egyelőre az MSZP nem akar a FIDESZ helyére lépni, mondta Kiss Péter, aki a Horn-, a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányban is töltött be valamilyen miniszteri tisztséget azon a lakossági fórumon, amit Földesi Zoltánnal tartottak vállvetve a Vasipari éttermében. Még meg kell szervezni a hatalomátvételt, de erre még nincsenek felkészülve. Meglephette a szocialistákat biztonságosnak hitt 30%-os hátrányukban az a fordulat, hogy az alagútban feltűnő fény valóban az alagút végét, nem pedig a szembe robogó FIDESZ-es vonatot jelenti, vagy csak egyszerűen az MSZP utóbbi két évére inkább a Magyar Szocialusta Párt név volt jellemző?

Forradalommal, fülkeforradalommal kezdődött kormányzati ciklus, de a valóság azt mutatja, hogy más a parlamenti matematika és más az élet, mondta Kiss Péter. Egy kábításra épülő rendszerben élünk jelentette ki a szocialista politikus, ahol szobrok jönnek (Horthy Miklós), szobrok mennek (Károlyi Mihály), majd utalt a Nyírő József újratemetése körüli huzavonára,  de ő az író irodalmi munkássága helyett a Goebbelsről írt rajongóleveleit emelte ki.

Földesi Zoltán az MSZP új programjáról elárulta, hogy Kelet-Magyarországra külön programot állítanak össze. Azért életszerű ez, mondta, mert az ország két fele mintha nem is egyazon országhoz tartozna. A szocialisták helyi vezetője csalódottságának adott hangot Babák Mihállyal kapcsolatban, aki mint mondta, remek helyi politikus, de az Országgyűlésben mintha kifordulna magából. Az ellenzéki politikus, valószínűleg némi nosztalgiának engedve, elkövette azt a hibát, hogy belenézett a parlamenti közvetítésbe, ahol éppen polgármesterünk beszélt, és többek között éppen őt is mószerolta. Most Földesi Zoltán is megtanulhatta, hogy az egészséges életvitelhez az első lépés, nem nézünk hülyeségeket a tévében.

Vélemény, hozzászólás?

120531szekely

Székely Gyors

120602pmh

Emlékhelyhez méltón