Nóra
Komolyan nagy hatással van rám a legutóbb ajánlott könyv. Megint csak azt érzem, hogy a saját szavaimat látom leírva, ugyanazokat a gondolatokat érzem én is, csak még sosem öntöttem szavakba mindezt. Hátborzongatóan jó megélni, hogy csak kérni kell, és megadatik mindaz, amire szükségünk van.
Mert ez valahogy túlmutat a hétköznapi realitáson, a materialista, logikus, jól megindokolt és tudományosan bizonyított életen. Üdítő élmény megtapasztalni, hogy a mindennapok 1×1-én túl ott van az a bizonyos ismeretlen, felderítetlen természeti törvény, hogy minden világok legjobbikában élünk. És ez itt most nem a hurrá optimizmus helye, ez más.
Vegyük csak az emberi testet. Tökéletes szerkezet, csodálatosan felépített mechanizmus, és az egészet élővé a lélek teszi. A baj, ebben a korban, a saját el nem fogadásunkkal van. A fejünkben van a káosz, és ez kivetül mindenre. Mindenhonnan csak a hazugság árad felénk, a Photo Shop-olt idea, elérhetetlen és unalmasan tökéletes. Hát csoda, ha nyomorog a lélek? Irreális képet sugallnak az ostobák és megvalósíthatatlan követelményeket támasztunk egymásnak. Pedig csupán arról volna szó, hogy az embert lássuk egymásban, ne az utolérhetetlen ideált.
Ehhez persze ismernünk kéne egymást, de leginkább önmagunkat. Ki vagyok én? Honnan származom? Kik a felmenőim? Kiknek a vére csörgedezik az ereimben? Miben hiszek? Mit akarok az élettől? Mi a feladatom? És még sorolhatnánk…
Gyakran előfordul, hogy a döntéseinkkel nem vagyunk megelégedve, vagy éppenséggel bűntudatot érzünk miattuk. Szégyelljük, hogy másként választottunk, mint ahogy azt a családunk elvárta volna. És itt a kulcsszó: elvárás. Bár mondani könnyi, megélni annál nehezebb, hogy nem érdekel minket mások véleménye. Mert mi, emberek, ilyenek vagyunk: társas lények, akiknek, mint a friss levegő, úgy kell a közösség elismerése, a bennünket körülvevő emberek dicsérete és elfogadása, hiszen senki sem akar kiszorulni a közösségből.
De valahogy mégis függetleníteni kell magunkat, a tudatunkat a KÖZ-től, kell a saját magunkba vetett bizalmunk és hitünk. Én ebben hiszek. És Te…?
Nóra
