in

Apafej

120618apafej

120618apafejA hétvégén belefutottam egy írásba az interneten és innen jött az ötlet, hogy az apák nap témáját vegyítsem az antinő témával. De kezdjük az elején…

Tehát nyugatról jövő szokás, hogy június 3. hétvégéjén köszöntjük az édesapákat, amit én személy szerint jónak tartok. Mert sok olyan család van, ahol a családfő, az egyedüli felnőtt az édesapa, mert az édesanya elhunyt, vagy elváltak, vagy tartósan beteg (alkoholizmus, pszichés bajok, stb.). És az apák megérdemlik a köszöntést és főhajtást nemcsak a csonka családokban, hanem az ép családokban is. Mert bizony nagyon sokat tesznek azért, hogy a család működjön és jelenlegi tudásunk szerint egy egészséges gyermeknek szüksége van az apa/férfi és az anya/nő szerepmodellre is. Egyaránt. Hogy ez hogyan valósul meg olyan családokban, ahol két azonos nemű felnőtt alkotja a család két pillérét, nem tudom… Mindenesetre Isten áldja az Édesapákat!!!

Az a bizonyos cikk pedig az Indexen jelent meg, a Dívány nevű aloldalukon, amely szellemiségében természetesen tükrözi az Index világnézetét (balliberális), mégis ez az írás valahogy kilóg a képből. Egy ilyen irányultságú oldaltól nem ilyenre számít az ember. Távol álljon tőlem, hogy ítélkezzek, vagy pálcát törjek bárki felett is (hiszen ki vagyok én, hogy ilyenekre ragadtassam magam?), de alapvetően idejét tévesztettnek láttam a cikket. Az alábbi linkre kattintva elolvashatjátok:

http://divany.hu/poronty/2012/06/16/antino/

Tény és való, hogy meglehetősen sematikus képet fest a friss anyukákról a szerző, de úgy érzem ezen már régen túljutottunk. Nem állítom, hogy nincsenek ilyen nők, de meglátásom szerint elenyésző a számuk összességében. Tanulságos egyébként, hogy a kommentekben sokkal több értelmet, józanságot és jóindulatot látni, mint magában a cikkben. Több hozzászóló is kiemeli, hogy az együttes kommunikáció és a szeretet meg tudja oldani a problémákat és konfliktusokat. Ha pedig ezek már túlnőttek rajtunk, még akkor is ott vannak a család és pár terapeuták, végső esetben pedig érdemes különválni. Igen, a válást javaslom én is, mert nem hiszek a maradjunk-együtt-a-gyerekek-miatt látszat és hazugságkapcsolatokban. Sajnálom, ez van. Szerintem jobb külön békességben, mint együtt veszekedve, még akkor is, ha alapvetően keresztény beállítottságú az ember.

Szóval sokat lehet tanulni környezetünk példáiból, de a legtöbbet mégis a saját családunktól tanuljuk. A szüleinktől, akiknek hálával tartozunk az életünkért (ha más egyébért nem is). Az anyánktól, aki szeretetével (vagy annak hiányával) oltja belénk a szeretni (nem) tudást, az apánktól, aki formálja a világlátásunkat és példaképet ad (vagy nem). Sokat lehet tanulni a rosszból is: hogyan NE csináld.

De a legfontosabb az, hogy mi mit adunk át gyermekeinknek: milyen szokásokat és mondásokat, milyen képet és modellt állítunk gyermekeink elé. És ha majd sok-sok év után visszanézünk szülői pályafutásunkra, akkor talán elégedettek lehetünk, ha csak olyan jól csináltuk, mint a szüleink. Ha pedig (sokkal) jobban, akkor egyenesen szentté avathatjuk magunkat! ☺

Nóra

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

120618nyitogala

Élet a deszkákon

120619foteri

Rajta ifjak, útra fel!