in

Utoljára zárták az évet közösen

120627evzaro

120627evzaroUtoljára tartották meg ebben a felállásban a Vajda Péter Intézmény középiskoláinak az évzáróját pénteken a Víziszínpadon. Ahogy az már köztudott, de az összevont intézet igazgatója, Kohut Andrásné az évzárón is elmondta, a gimnázium ősztől átkerül evangélikus irányítás alá. Az intézmény többi szelete állami fenntartás alá megy, ill. az általános iskola jövőjét illetően még vannak kérdőjelek.

Az évzárót Andók Veronika Vakásció című versével Emődi Dorina kezdte, majd Kovács Krisztina koreográfiájával a Babilon TSE hiphoposai látványos műsorral szórakoztatták a nézőtéren helyet foglaló diáktársaikat. Őket Kohut Andrásné búcsúzója és Babák Mihály polgármester jótanácsai követték.

Az évzáró hátralevő részében díjakat adtak át azoknak a diákoknak, akik az elmúlt év során kiemelkedően teljesítettek. A gimnázium vezetése nevében Tóthné Lipták Erzsébet intézményegység-vezető az Irinyi kémiaverseny két országos döntősének, Uhljar Lucának és Pálfi Gergelynek Misik-díjat, az országos földrajzverseny 38. helyezettjének, Turcsányi Áronnak pedig Szőnyi-díjat adományozott. Az Év Sakkozója díjat Sebők Anett kapta meg, aki a diákolimpia döntőse volt mind egyéniben, mind csapatban.

A szakképző iskolába járók közül nevelőtestületi dicséretben 17 tanulót részesítettek, a rendezvényeken nyújtott tevékenységükért, példás magatartásukért, kiemelkedő tanulmányi eredményükért, ill. sporteredményeikért majd száz könyv- és oklevéljutalom került kiosztásra, végül Kohut Andrásné átadta azoknak az ajándékokat, akik pénzügyi csapatversenyen értek el eredményt. Az évzáró a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról egy betétdalával zárult.

Vélemény, hozzászólás?

120627munka

Tanulás a munka mellett

120628telki

Megjártuk a telki országos döntőt!