Nóra
Hiszem azt, hogy bizonyos írókhoz, olvasmányokhoz egyszerűen fel kell nőni. El lehet olvasni mindent tizenévesen, de közel sem fog annyit jelenteni, mint amikor van már valamennyi élettapasztalatunk. Így voltam én Gabriel García Marquez-zel is: elolvastam gimnazista koromban a Száz év magányt és nagyon nem tetszett.
Aztán eltelt jó néhány év, és kezembe került egy barátnőm unszolására a Szerelem a kolera idején című regény és a Marquez-ről kialakított képem teljesen megváltozott! Annyira megfogott a szöveg magától értetődő volta, a kissé távolságtartó, szinte tényszerű közlés és kommentálás, ami ugyanakkor nagyon is át van itatva érzelmekkel, hogy egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet. Azzal keltem és feküdtem. Ráadásul éppen a tengernél nyaraltunk azon a nyáron, szóval a regénybeli színhely és a vakáció helye nagyon is passzolt egymáshoz. (azóta is úgy szeretem kiválasztani a nyaralós olvasmányaimat, hogy a helyszínek közel azonosak legyenek)
És persze a mondanivaló…! Az örök, a mindenható és mindent átható, a véget nem érő, a reménytelen és a soha be nem teljesülő, a plátói, a testi, a lelki, a gyötrő és éteri magasságokba emelő, a mindent egyesítő és kizárólagos SZERELEM. Így, nagybetűvel, mert éppen ennek a csodálatos érzelemnek az ünnepléséről szól szerintem ez a regény. A borzalmak és háborúk ideje alatt is szirmot bontó, szíveket összekötő szerelemről, amely minden korban, és minden életkorban megtalálja az embereket, amihez sosincs késő, vagy korán.
Kinek ajánlom ezt a könyvet? Azoknak, akik képesek ítélkezés nélkül elolvasni egy nem mindennapi regényt, amelyben egy nem mindennapi szerelem tárul elénk, nem mindennapi körülmények közt. És persze azoknak is, akik a Karib-tenger partjára utaznak nyaralni! ☺ Bon voyage!
Nóra
{jomcomment}
