in

Gazdagodott Ezüstszőlő

120716ikszt

120716iksztAz Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap támogatásával valósult meg Ezüstszőlőben, ahogy többen aposztrofálták, Szarvas kertvárosában az az integrált közösségi és szolgáltató tér, aminek átadására a XV. Aratónap nyitányaként került sor. A Szarvasi Gazdák Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesületének majd 49 milliós, 100%-os támogatási intenzitás mellett létrejött beruházásában voltak építési és felújítási, eszközbeszerzési és a pályázat sikeres lebonyolításához szükséges elemek is. Sajnos a pályázatok utófinanszírozásúak, így az Szarvas Város Önkormányzatának hathatós segítsége, a kiadások megfinanszírozása nélkül nem valósulhatott volna meg. A gyakorlatilag kultúrházként funkcionáló épület, amit a lehetetlen IKSZT névvel illetnek manapság, kötelezően ellátandó feladatok – ifjúsági, közösségi, közművelődési programok megtartása, olvasósarok és információs pont működtetése – mellett helyet biztosíthat majd a civil rendezvényeknek,  és lehetőség nyílik üzlethelyiség nyitására is a helyi gazdák támogatásának érdekében.

A megnyitón Ezüstszőlő helytartóján, Závoda Ferencen, polgármesterünkön, Babák Mihályon, országgyűlési képviselőnkön, Dankó Bélán kívül eljött Farkas Zoltán, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, valamint Budai Gyula kormánybiztos is. Az épületet megáldotta Kollár Zsolt újtemplomi és Horváth Z. Olivér ótemplomi evangélikus közösség lelkésze. A szalag átvágása után a házigazda, Závoda Ferenc bemutatta vendégeknek Ezüstszőlő új büszkeségét.

Vélemény, hozzászólás?

120715experidance

A tánc esszenciája

120716loser

Bélyeg