in

Ring

120723nora

120723noraGaras Dezső mondta egyszer azt, ha valaki beszáll a ringbe, vállalnia kell a pofonokat is. És milyen igaz ez a mondat, erre nemrég jöttem rá, illetve egy ideje tapasztalom ezt. Egészen pontosan arról van szó, hogy ha valaki a közvélemény elé kerül, vagy a gondolatai, akkor abban a szent percben céltáblává válik. És az a helyzet, hogy ebben a korban (és más korban is) olyan könnyen ítélkeznek az emberek, pedig ezzel nem volna még baj. De ahogyan a véleményüknek hangot adnak, az azért elég beszédes.

És itt most álljunk meg egy szóra. Nem azzal van a baj, ha valakinek van véleménye, és azzal sincs baj, ha valaki ennek hangot is ad, hanem a stílus a lényeg. És valahogy nincs stílusa sok embernek. Nem tudom, hogy miért van ez így. Hiszen egy régi mondás szerint a stílus maga az ember. És hát a stílustalanság is az.

Nem akarom sajnáltatni magam, távol álljon tőlem, hiszen amikor elkezdtem ezt a nyilvános naplóírást pontosan tudtam, mire készüljek. De azon mind a mai napig megütközök, hogy milyen megnyilvánulásokra ragadtatják magukat az emberek. A hiba talán ott van, hogy a névtelenség és arctalanság mögé bújva nagyon könnyű kimondani azt, ami éppen az eszünkbe jut, anélkül, hogy gondolkoznánk, vagy mérlegelnénk szavaink lehetséges következményeit. Illetve annyi frusztráció és tüske van bennünk, hogy örülhetünk, ha valahol levezethetjük. Sokan a sportot választják, más az italt és a drogokat, valaki hancúrozik egy jót a szerelmével, és akad olyan is, fröcsög, másokat mocskol és képtelen elfogadni azt, ha másnak más a véleménye.

Azt hiszem tudattalanul is ez vezérelt akkor, amikor szándékosan nem adtam arcot (az enyémet vagy a másét) a bloghoz: mert már az alakítja a véleményünket, hogy akiről nyilatkozunk mennyire szimpatikus. Jobb így, hogy csak a gondolataimat ismeritek, és nem befolyásol benneteket az az arc, amit a Teremtőtől kaptam.

Gyávaság volna? Sokan biztos ezt gondolják most. Szívük joga, de én tudom, hogy ez nem így van. Ha eljön az ideje, amikor egyszer befejezem ezt a blogot, talán akkor majd megmutatom ki vagyok, de az is lehet, hogy nem fedem fel magam, és továbbra is ismeretlenként járhatok alkalmanként köztetek. Ezt a végső titkot talán megtartom magamnak.

Addig viszont továbbra is itt vagyok a ringben, és igyekszem olyan vastag kérget növeszteni a lelkemre, ami még nem vesz el az érzékenységemből és a méltóságomból…

Nóra

Vélemény, hozzászólás?

120723fradi

Ismét jött, látott, győzött a Fradi

Baleset szemtanúit keresi a Rendőrség