in

Ruzicskay Gyomán Corini Margit Szarvason

120725corini

120725coriniKettős kiállítást szervezett a Ruzicskay György Közalapítvány és a Gyomaendrőd Város Közgyűjteményeiért Közalapítvány. Corini Margit, a párizsi éjszaka festője, hagyatékát, amit Gyomaendrőd városra hagyott, 2012. július 13-án a Ruzicskay Álkotóházban állították ki. Másnap július 14.-én Ruzicskay György „Szarvastól Párizsig” című képanyagának kiállítását nyitották meg Gyomaendrődön a Vidovszky Béla Képtárban.

2012. július 14-én Ruzicskay György szarvasi és párizsi képeit állították ki Gyomaendrődön, a Vidovszky Béla Képtárban. A gyomai megnyitón Várfi András gyomaendrődi polgármester mellett Babák Mihály, Szarvas város polgármestere is megjelent és köszöntötte az érdeklődőket. A polgármester méltatta a két közalapítvány ötletét a kettős kiállításra, és hangsúlyozta, hogy ilyen nehéz időszakokban is szűkség van a kultúrára.

Ruzicskay György festészetét, kiállított képeit Tasnádi Attila művészettörténész kurátor mutatta be, és értékelte. Kóris Györgyné elnök asszony beszámolt a nagyszerű összefogásról, amivel a Képtárat fel tudták újítani a korábbi hetekben.

Mindkét kiállítás megnyitón Iváncsó József művésztanár működött közre, a hangulatteremtéshez, a párizsi képekhez illő francia sanzonokat adott elő. A gyomai Ruzicskay kiállítás július végég látható.

eRPé

(fotó: Kóris György)

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

120725varos

Tíz híján 300 éve itt

120725maugli

Maugli a szarvasi dzsungelben