Egyiket a másik után

Vajon mi visz rá egy embert arra, hogy elkezdjen futni? Nem kocogásra vagy joggingra gondolok, hanem konkrét futásra. Adott táv, adott idő alatt és egyre rövidebb idő alatt. Valószínűleg kiválóan kikapcsolja az agyat. Vagy éppen ellenkezőleg: Annyira kell koncentrálni, hogy szellemileg is elfárad a futó?

Nem tudom, nem tudhatom és az az igazság, hogy eddig a futást unalmasnak tartottam. Nincs benne túl sok látványosság, nincs benne olyan sok izgalom, csak az egyik lábad teszed a másik után a lehető leggyorsabban. Kész.

De (mindig van egy de), a helyzet az, hogy a futás igenis lehet csodálatos és nagyszerű is. Ezt maga Monspart Sarolta vallja, akinél hitelesebb személyt ebben a témában keresve sem találhatnánk. És a hitelesség most nagyon fontos (mikor nem az?). Ő megjárta a mennyet és a poklot is, neki aztán tényleg elhiszem, ha azt mondja, hogy a futás csodálatos. És nem azért hiszek neki, mert valaha tájfutó világbajnok volt, és nemcsak azért, mert egy átkozott kullancs miatt újra kellett tanulnia járni és beszélni, hanem azért, mert mindezek után képes volt lelkileg is talpra állni és fáradhatatlanul dolgozik mind a mai napig. Most saját korosztályának mutat példát és aktivizálja, sportra buzdítja – mozdítja őket. Példát ad és tükröt tart bárki elé.

Miltényi Mártával közös könyve, A futás csodálatos világa választ ad arra a kérdésre, hogy vajon mi a jó ebben a magányos sportban és bepillantást ad a sportolók lelkébe is, az elméleti alapokon túl.  Tekintettel a témára, mindenkinek ajánlom, gyerektől időskorig mindenkinek!

Megyek és előkeresem én is a futócipőmet… ☺

Nóra