in

Áldott a toronysisak

120813katolikus

120813katolikus2012. augusztus 11-én, szombaton, 10 órakor, a Szent Klára római katolikus templom felszentelésének 200. évfordulója tiszteletére tartott ünnepi püspöki szentmise után került megáldásra a plébániatemplom új toronysüvegje.

A mise kis késéssel kezdődött. Mindenki tanácstalanul nézett körbe, mert polgármesterünk, Babák Mihály már régen helyet foglalt az első padsorok egyikében, de magyarázatot dr. Kiss-Rigó László megyés püspök szolgáltatott a mise kezdetén. Mint kiderült, ő keresett húsz percig parkolóhelyet a környéken, ami az esemény iránti fokozott érdeklődést is jelenti. Valóban, a templomban egyetlen szabad ülőhely sem akadt, sőt, talpalatnyi hely sem maradt a későn érkezőknek.

Az ünnepi szentmisén dr. Kiss-Rigó László megyés püspöknek Szurovecz Vince esperes, pápai káplán és Seidl Ambrus plébános segédkezett. Seidl Ambrusnak, aki szarvasi szolgálatának hatodik évét kezdi, a hívek, sokszor elcsukló hangon köszönték meg szarvasi tevékenységét.

Az alkalmat három fiatal, Bukovinszky Alíz, Paraszt Attila és Slajchó Ágota tette ünnepélyesebbé, akiknek Seidl Ambrus megköszönte, hogy vállalták, ezen a jeles napon veszik fel a bérmálás szentségét.

A szentmise után a körmenet főtéri állomásán áldotta meg az új toronysisakot dr. Kiss-Rigó László, majd Babák Mihály mondott rövid köszöntőt, ill. nyitott egy kicsit a katolikus egyház felé vezető kapcsolati ajtón. A körmenetet a templomkertben szerény fogadás zárta.

Vélemény, hozzászólás?

120813furdo

Szent Klára a gyógyfürdőben

120813szurkolok

Bye, bye London!