Babák Z
Egy álmos, poros vidéki kisvárosról szólt az ExperiDance Liliomfi című tánctörténete, ahol a polgármester nem szereti a csepürágókat. Ez nem az a Liliomfi, szögezte le a narrátor rögtön az elején. Ez nem az az álmos, poros, vidéki kisváros, szögezzük le az elején, ahol a polgármester nem szereti a csepürágókat. Szeretetének mértéke hamarosan számszerűen is mérhető lesz, hogy mit tesz a Teátrumunk 8,5 milliós mínuszával. De ez nem az a teátrum, szögezzük le az elején.
A nézők az idei nyári színházi szezonban harmadik alkalommal szerethették az ExperiDance társulatát a Víziszínpadunkon, amit már a társulat haziszínpadának tekinthet. A közönség szeretetének mértéke, hogy a harmadik előadást is majd ezren tekintették meg. Az előző két előadáson – Revans, Esszencia – nem ízelítőt, hanem sorozatot kaptunk a géppuskalábú társulattól, amik után a Lilionfi kicsit álmosabbnak tűnt, de szezonzárásként pont illett a nyár végi fülledt időhöz.
A történet szerint a széltoló Liliomfi és társulata egy álmos, vidéki kisvárosba érkezik, ahol csak egy dolog történik, a nagy semmi. “Ami összetartja még a város falait, az a gyűlölet, a félelem és a lustaság.” Nincs új a nap alatt. Természetesen ez nem igaz Szarvasra. Az biztosan nem, hogy semmi sem történik. A többiben azért van igazság.
Jövőre szívesen megnéznénk újabb hármat a repertoárjukból. Ha szabadna kérni, a vonatos legyen köztük! Meg a Monte Cristo. Jól kezdett nálunk. Meg a Boldogság 69:09. És a Nagyidai cigányok is. És A király nevében ne feledkezzünk el Toldiról sem! És megnéznénk mégegyszer a Revansot is. És akkor a Forrással meg is lenne a három.
Ez nem az az álmos, poros vidéki kisváros, szögeztük le az elején, de a Víziszínpad nélkül pályázhatnánk a címre, szögezzük le a végén. Szerencsére ez nem az a polgármester, aki nem szereti a csepűrágókat. Háromszor látta a Monte Cristot. Ez a Víziszínpad igazán jó húzása volt. A másik jó húzása az volt, hogy Fekete Péterre bízta a sorsát, szögezzük le a legvégén.
