in

Jók: mindenki

120905foci

120905fociSzerdán játszották le a Magyar Kupa újabb fordulóját, ahol a Szarvasi FCII a Nagyszénási SE-t fogadta. A megye III-as hazai csapat kicsit megilletődötten kezdett a két osztállyal feljebb játszó vendégekkel szemben. A Magyar Kupa szabályai szerint a magasabb osztályban szereplő együttes megy a lejjebb látszóhoz, ahol ráadásul nyernie kell, mert a döntetlennel a gyengébb jutna tovább. Ennek tudtában érthető volt, hogy Paulik János, alias Macska szakmai irányítása alatt álló csapatunk óvatosan kezdett. Óvatosságra okot adhatott az is, hogy a kapuban egy mezőnyjátékos,   Tatár István, állt, ugyanis Valastyán Balázsnak még tartott a munkaideje.

A nagyszénásiak határozott focival kezdett, de a szarvasiak tartották a lépést. A harmadik percben vezettünk először támadást, a negyedikben Sinka már próbálgatta a fekvést a füvön, majd Stanley elégelte meg azt, hogy a vendégek csatára mindenképpen az ölébe akart ülni futás közben, és egy diszkrétet alárúgott. Kicsivel nagyobbat, mint amennyit a gravitáció ellensúlyozni tudott volna, de terápiának hatásos volt, mert a későbbiekben nem fordult ez elő. Szóval nem volt unalmas a mérkőzés.

A kilencedik percben a szerencse mentett meg minket az első góltól, amikor a kapura tartó labdát Tatár kapus szemmel követte, majd egyszer bevillant, hogy ő a háló őre, és megindult. Szerencsére a labda, ha kicsivel is, de elkerülte a kaput. Sajnos a 13. percben nem volt ekkora szerencsénk. Vészkapusunk egy szabadrúgásnál rosszul állította fel a sorfalat és rosszul is helyezkedett, így a nagyszénási ítéletvégrehajtó átcsavarta felette. 0:1. A nagyszénásiak ekkor stílust váltottak, és elkezdtek egy kicsit nagyképűen focizni. A hazaiaknak nem okozott lelki törést az, hogy hátrányban vannak, és talán ez lett a siker kulcsa.

A második félidőre megérkezett a csapat hivatalos kapusa, és leváltotta Tatárt. A 11. percben Tóth Tamás kapott pazar labdát a balszélen, de pont hasba lőtte a szénási kapust. Egy percre rá Stanley másolta le a támadást, de szerencsére neki sikerült eltéveszteni a portást. 1:1. Alig 10 perc elteltével szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat. A kapura lőtt labda kijött a kapusról, és a kipattanó labdát Sinka visszatette Tóth Tamás elé, aki értékesítette. 2:1. A vendégek szabálytalan szabadrúgást reklamáltak, de a bíró hajthatatlan volt. Ekkor elpattant a vendégeknél egyébként is már feszes cérna, és folyamatos reklamálásaikkal, szitkozódásaikkal előcsalták a lapokat a sporik zsebéből, és egyikük be is pirosodott, így 10 emberük maradt a pályán. Azok viszont rúgtak, vágtak, án emberükre akadtak Stanley, a szikla személyében, akinek új nevet adtunk: Stoneley. Sajnos a vége előtt egy szabadrúgásba belevetődve Sinka megsérült, és le kellett cserélni, majd az utolsó percben egy oldalhálóval borzolták a kedélyeket a vendégek. A partjelző már indult középre, mikor a bíró füttyére tájékozódott a helyzetről, és visszafordult, sőt, a vendégek között is volt, aki emelte a kezét, de csalódnia kellett. A bíró véget vetett a már focinak alig nevezhető mérkőzésnek. A második vonalas szarvasi csapat immár második (Szarvasi FC II – Gyoma FC 3:2) két osztállyal feljebb játszó ellenfelét búcsúztatta a Magyar Kupától. Szép eredmény ez, tekintettel arra, hogy a Nagyszénás tavaly kijutott az országos táblára.

Magyar Kupa: Szarvasi FC II.–Nagyszénás SE 2:1

Szarvasi FC II: Tatár István (Valastyán Balázs) kapus , Tóth Péter, Steigler Ádám, Kugyela Balázs, Körmendi Péter (Varga Zsolt), Farkas Norbert, Altmann Roland, Sinka Attila (Kopcsjak Viktor), Tóth Tamás, Szakács Ákos, Enabulele Stanley

Paulik János edző: Gratulálok a csapatomnak. Sikeresen vettük a mésodik akadályt.

Jók: mindenki.

Vélemény, hozzászólás?

120906karate

Karatézzunk együtt csütörtökön

120907alkototabor

Hetedik alkalommal