in

Európa a polgáraiért

120912varos

120912varosEz a szlogenje annak a pályázati rendszernek, mely megalapozta, hogy 2012-ben, Szarvason, a XV. Szilvanapok rendezvénysorozata a testvérvárosok egymás előtti bemutatkozása lehessen. A testvérvárosok közül ezúttal valamennyi jelen volt, többnyire a szokásosnál nagyobb létszámú delegációkkal. Szeptember 8-án, szombaton délelőtt a fesztivál nagyszínpadán ezen testvérvárosi delegációk kulturális műsorait láthatta a közönség, míg a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karának nagyelőadójában a delegációvezetők részvételével zajlott testvérvárosi konferencia. Itt előbb Babák Mihály,a házigazda Szarvas polgármestere üdvözölte a megjelenteket, majd Csasztvan Andrásnak – az egész szilvanapot, benne a testvérvárosi találkozót és konferenciát szervező művelődési központ igazgatójának – előadása következett. Arról, ami a résztvevő országokat ez alkalommal összehozta: a szilváról. Rövid összefoglalót kapott a közönség a Szarvasra oly jellemző gyümölcs termesztéséről és feldolgozásáról Tessedik korától napjainkig.

Ezután következett a testvérvárosi delegációk bemutatkozása. Barót Erdővidékbe ágyazott történetét természeti, épített és szellemi örökségét, Szentegyháza és Szilágysomlyó filmjeit, Poprád és a Tátra régió valamint Malacky törekvéseit érdeklődéssel fogadták a delegációk. Nem csökkent az érdeklődés, amikor Szarvas kínai testvérvárosának Wuxinak a delegációja mutatta be a hatmilliós, dinamikusan fejlődő gazdaságú városukat. Bucine bemutatásakor megtudtuk, hogy a toszkánai település egy internetes projekten dolgozik, mellyel segíteni szeretnék 20 olasz régió és a település valamennyi testvérvárosának üzleti, gazdasági kapcsolatépítését. Utoljára, de nem utolsó sorban a finnországi Keuruuról tudhattunk meg érdekes adatokat. Ők később egy fotókiállításon önállóan is bemutatták hazájuk, városuk páratlan természeti értékeit.

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

120912roses

Igyekezz boldog lenni…

120914tsm

Csak profi és mesterfokon