in

Teniszélet Szarvason

120925tenisz

120925teniszÍgy nyár vége táján érdemes összefoglalnunk a Szarvasi Tenisz Club eredményeit és működését, hiszen egyre komolyabb szerepet tölt be városunk sportéletében.

A honi bajnokságban két csapattal képviselteti magát klubunk, az egyik a harmadik vonalban, tehát az OB III-ban, míg a másik, fiókcsapatként, a megyei első osztályban. Az OB III-as gárda nagyszerű tavaszi idényt zárt, hiszen a roppant erős csoportjában jelenleg, éppen  lecsúszva a dobogóról, a negyedik helyen áll. E nagyszerű eredmény kapcsán, mindenképpen meg kell említenünk két személyt, akik sokat tesznek a sikeres szereplés érdekében. Durucskó Péter csapatkapitány időt és energiát nem sajnálva szervezi fordulóról-fordulóra az utazó vagy éppen itthon játszó keretet, emellett eredményei is irigylésre méltóak, míg dr. Bencze Tamás igazi húzóember, hiszen első pályásként gyűjti a skalpokat, tavasszal nem talált legyőzőre, és az országos felnőtt ranglistán is 200 között van.

Az állandóan más összetételben és néha bizony játékos hiányban szenvedő megye I-es csapat sem szégyenkezhet, hiszen egy eredményesebb őszi szereplés után, esélye van a táblázat első felében végezni.

Sikeres egyéni szereplésekről is van szerencsénk beszámolni. Dr. Bencze Sándor a Balatonbogláron megrendezett Országos Orvos teniszversenyen második helyezést ért el. Klubunknál is edződő, 11 éves Grunner Benedek az F12, azaz a 12 évesek országos ranglistáján egy vecsési tornagyőzelemnek köszönhetően már az 50. helyen belül van.

A Szarvasi TC és salakos pályái egész szezonban várják a tenisszel kacérkodó fiatalok és idősebbek jelentkezését. Filyó Bettina és Eckert Roland teniszoktatók kezei között közel 50-en barátkoznak heti rendszerességgel a sportággal. Köztük szerencsére sok a 10-12 éves fiatal, akik egyelőre házi versenyeken mérik össze tudásukat. A klubnál is működő mini tenisz programnak köszönhetően a kicsik akár már 5 éves kortól ütőt ragadhatnak, könnyített szivacslabdás gyakorlatokkal már ilyen fiatal korban letehetőek azok a nagyon fontos alapok, amelyek a későbbiekben hasznosítani tudnak. De természetesen a kor nem számít, ez az a játék, amelyet bármikor el lehet kezdeni, sőt el is kell.

Vélemény, hozzászólás?

120925kezilabda

Egy félidőn át élt a remény

120926india

Az ismerős India