in

Vajdások Szegeden

121005vajda

121005vajdaIdén is lehetőségünk volt részt venni a kutatók éjszakáján Szegeden. A hosszú kirándulásra délután 14 órakor indultunk és hajnali 2-kor értünk haza. A Szegedi Tudományegyetem rendkívül sok érdekes programot szervezett, így mindenki választhatott az érdeklődésének megfelelően.

Mi először a MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának épületében a „Mágikus lövedék” című előadást néztük meg, ami a gyógyszerkutatás egy lépését mutatta be, ahol azt vizsgálták, hogy bizonyos anyagok bejutnak-e a sejtekbe vagy sem. Hallhattunk a vér-agy gát működéséről és az előadás után kipróbálhattuk, hogyan kell használni az automata pipettát.

A földrajz iránt érdeklődők a Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék szervezésében Szeged belvárosában kereshették a geoládákat GPS segítségével. Ezután a tanszéken több kiselőadást és kísérletet megtekintve, elvégezve válaszolnunk kellett különböző kérdésekre. Munkánkat emléklappal és – mivel nagyon sok jó választ sikerült adnunk – egy pólóval is jutalmazták, aminek nagyon örültünk.

Néhány tanulónak az előzetes regisztráció után lehetősége volt kipróbálni a helyszínelők munkáját az Általános Orvosi Kar hallgatóinak segítségével. A „bűntény” helyszínén talált vérnyomokból DNS-t izoláltunk és mikroszkóp alatt vizsgáltuk a tettes hajszálait.

Az Egészségtudományi Karon pszichológiával és egészségtannal kapcsolatos előadásokat hallhattunk, például az optikai csalódásokról. Itt számos, szemeinket becsapó képet mutattak be, és akinek volt kedve, meghatározhatta a saját vércsoportját.

Az Embertani Tanszéken több programon is részt vettünk. Vizsgáltuk az oktatók segítségével a testalkatunk típusát, megnéztük a testzsír-százalékunk. Ragasztottunk ősöket, és a „Kézzel fogható betegségek” című előadáson rövid elméleti bevezető után belekóstolhattunk a paleopatológiába. Megfoghattunk igazi emberi csontokat, és ki kellett találnunk, hogy milyen betegségben halhattak meg a tulajdonosaik (pl.: TBC, lepra). Eközben a csapat többi része a Füvészkertben egy játékos éjszakai kalandtúrán vett részt.

A szarvasi programokon az Arborétumban iskolánk tanulói közül 11 fő segédkezett a jó hangulatú, játékos vetélkedő lebonyolításában, ahol 275 vendég élvezhette a 23 óráig tartó foglalkozásokat. Minden programot nagyon élveztünk, és köszönjük a szervező tanároknak a lehetőséget, hogy elmehettünk.

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulói

Vélemény, hozzászólás?

121005tok

Tizedszer is TÖK

121006hosok

Virágok…