in

1 perchez közelítenek a felsősök

121129felsos

121129felsosMintegy két hete rendezték meg a szarvasi iskolák közötti városi úszóversenyt a III-IV. korcsoportosok részére. A korábbi évekhez képest mintha több felsős nevezett volna a megmérettetésre, megkockáztatom, közel annyian, mint az alsósok szoktak, ami azt is jelezheti, hogy most kezdi éreztetni a hatását az úszósportban az, hogy a városnak van egy edzésekre (is) alkalmas uszodája. Az időkből egyértelműen kiderül, hogy ki választotta az úszást rendszeres mozgásnak, ill. ki űzi azt hobbiból.

Az eredményekből az is kiderül, hogy hamarosan láthatunk 1 perces 100 gyorsot szarvasi úszótól a szarvasi medencében. Igaz, hogy az erre igazán esélyes Nagy Noémi itt “csak” 1:03,71 alatt tette meg a távot, -nem is tűnt kimerültnek a végén,- de a hétvégén rendezett őszi rövidpályás úszóversenyen már 1:00,41-nél csapott elsőként a célba.

Rajta kívül többen úsztak 1:10 körüli, vagy azon belüli időket is, amikkel rendszerint bizonyítják, hogy korosztályukban az országos élvonalhoz tartoznak, és ami igazi sikere a szarvasi úszósportnak.

Városi úszóverseny III – IV. kcs. – 2012. november 15.

III. kcs. 100 m fiú gyors
1. Grivalszki Tamás (Benka) 1:12,54
2. Uhljár Gergő (Benka) 1:13, 46
3. Gubucz Gábor (Székely) 1:19,49

III. kcs. 100 m leány gyors
1. Körösfalvi Dóra (Benka) 1:10,51
2. Szécsi Edina (Benka) 1:16,13
3. Mulholland Saedi (Benka) 1:32,46

IV. kcs. 100 m fiú gyors
1. Molnár Gergő (Vajda) 1:05,30
2. Tóth Botond (Benka) 1:13,89
3. Emődi Máté (Benka) 1:15,27

IV. kcs. 100 m leány gyors
1. Nagy Noémi (Benka) 1:03,71
2. Nagy Márta (Vajda) 1:06,63
3. Rohony Noémi (Benka) 1:46,47

III. kcs. 50 m fiú mell
1. Gubucz Gábor (Székely) 0:41,86
2. Grivalszki Tamás (Benka) 0:45,35
3. Balatoni László (Szlovák) 0:45,80

III. kcs. 50 m leány mell
1. Körösfalvi Dóra (Benka) 0:43,40
2. Urbancsok Anett (Benka) 0:45,99
3. Váradi Kata (Benka) 0:46,06

IV. kcs. 100 m fiú mell
1. Molnár Gergő (Vajda) 1:20,48
2. Emődi Máté (Benka) 1:40,70
3. Kunstár Zsolt (Szlovák) 1:45,40

IV. kcs. 100 m leány mell
1. Szrnka Tímea (Benka) 1:47,57
2. Roszík Petra (Szlovák) 1:48,08
3. Zahorecz Luca (Benka) 2:02,06

III. kcs. 100 m fiú hát
1. Uhljár Gergő (Benka) 1:22,13
2. Kós Benedek (Benka) 1:43,83
3. Gyulai Dániel (Szlovák) 1:47,29

III. kcs. 100 m leány hát
1. Urbancsok Anett (Benka) 1:24,91
2. Szécsi Edina (Benka) 1:26,61
3. Váradi Kata (Benka) 1:39,95

IV. kcs. 100 m fiú hát
1. Tóth Botond (Benka) 1:24,82
2. Győző Bence (Szlovák) 1:33,76
3. Vaskor Zoltán (Szlovák) 1:35,65

IV. kcs. 100 m leány hát
1. Nagy Noémi (Benka) 1:14,29
2. Rohony Noémi (Benka) 1:54,96
3. Szrnka Tímea (Benka) 2:15,43

Vélemény, hozzászólás?

121128arcok

Ismeretlen arcok

121130mszp

A jó irányba ültek fel a lóra