in

Együtt a GMO ellen

121227gmo

121227gmoMindenkinek joga van az egészséges élethez, mondta Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára december közepén a Körös-Maros Nemzeti Park Körösvölgyi Látogatóközpontjában azon az “Együtt a GMO-mentes mezőgazdaságért!” címmel tartott tájékoztatón, amire egyaránt vártak gazdálkodókat és a téma iránt érdeklődőket.

Kevés dologban sikerül ötpárti konszenzus mentén kiállni valamiért, de a génmódosított növények termelése, ill. az azokból készült élelmiszerek térnyerése ellen létrejött az egység. Az, hogy ez valódi veszélyt jelent-e az egészségre, megoszlanak a vélemények, mint ahogy arról is, hogy a növénynemesítés a génmódosítás tárgykörébe tartozik-e, vagy sem, ill. hol a határ a kettő között. Ha megnézzük, hogy a négy legnagyobb génmódosított növényeket termelő ország közé tartozó, jódolgában szaporodni is elfelejtő, vagy a túlsúlytól szaporodni képtelen USA lakosságát, akkor azt kell mondanunk, hogy, mindenképpen veszélyes. Ellenpéldának ott van a négyek közé tartozó India, ahol szapora és sukár a népesség.

Vannak olyan eredmények, részeredmények, amik a téma továbbgondolására késztetik a Kormányt, mondta Tóth Katalin, de ahhoz mindenképpen jogunk van, hogy tudjuk, mi kerül az asztalunkra. A továbbgondolásra az egyik ok, hogy a versenyképességünk szenved csorbát akkor, amikor a sokkal nagyobb termésátlagokkal, sokkal kisebb ráfordítással termelők ellen indulunk hadba. Sajnos így sem tudjuk, mi kerül az asztalunkra, hacsak nem a saját ólunkból, ill. a kiskertünkből tesszük oda, hiszen tudtunkon kívül mi is faljuk a brazil és argentín szóját, akik szintén benne vannak a top négyben.

A roadshow nyolcadik állomásán a VM helyettes államtitkára mellett olyan szakértők adtak elő, akik a GMO-ellenes harc egészségügyi, környezetvédelmi gazdasági és társadalmi hatásait vizsgálják.

Vélemény, hozzászólás?

121226vajda

Vajdás diákok sikerei a dévai szavalóversenyen

121227allattartas

Nem lesz gazdátlan az állattartás